Továbbtanulás

2023.06.01. 18:03

Komoly felkészülés után magasra tették a lécet a kiskőrösi diákok

A hazai felsőoktatási intézményekbe az idén 126 449-en jelentkeztek. Köztük van az a négy kiskőrösi középiskolás diák is, akik túl vannak az írásbeli érettségin, készülnek a szóbelire. Petróczi Gáborral, Krizsán Karolina Lilivel, Krajcsovicz Adrián Zalánnal és Mlinkó Csabával beszélgettünk.

Barta Zsolt

Petróczi Gábor, Krizsán Karolina Lili, Krajcsovicz Adrián Zalán és Mlinkó Csaba

Fotó: Barta Zsolt

A kiskőrösi gimnázium négy végzős diákja magasra tette a mércét. Olyan felsőoktatási intézmények szakjaira jelentkeznek, ahová több mint 400 ponttal veszik fel a jelentkezőket. Hogy írták meg az érettségi tárgyakat, mennyi pontot tudnak összegyűjteni? Erről kérdeztük a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium végzőseit.

Petróczi Gábor a budapesti Károli Gáspár Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára adta be a jelentkezését, ahol tavaly 435 pont volt a felvételi határ, és amelyet jó eséllyel elérhet. Az érettségin a magyar nyelv és irodalom írásbeli feladatai nem voltak számára nehezek. A szóbeli vizsgán, ha lehetne, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényét elemezné a tanárok előtt. Ha magyar szerzőt választhatna, akkor Mikszáth Kálmán novelláiról beszélne szívesen. Történelemből emelt szintű érettségit tett, a német kérdés volt az egyik kedvenc témája, amely az esszékérdések között szerepelt. A szóbelin a hidegháború évtizedei lenne a legjobb tétel, amit örömmel kihúzna. A nyelvi érettségit egy éve emelt szinten már letette – így 50 pluszpontot is kapott –, emellett a felsőfokú nyelvvizsgát is megszerezte. Tavaly már földrajzból is érettségizett, így az idén kevesebb a feladata.

Krizsán Karolina Lili: az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára adta be a jelentkezését, ahol 475 pont volt a tavalyi felvételi határ. A képzeletbeli lécet nem egyszerű átugrani. Mint mondta, eddig 100 bónuszpontot már megszerzett. Emelt szintű történelmemérettségivel 50, két középfokú nyelvvizsgával pedig újabb 40 pontot gyűjtött össze. Emellett az idei OKTV-n országos 27. helyet érte el, amely 25 pontot jelent. A megszerzett 115 bónuszpontból azonban csak 100-at lehet érvényesíteni, pedig ahogy fogalmazott, az a bizonyos 15 pont nagyon is jó lenne. Magyarból, matematikából középszintű érettségit tett, míg történelemből emelt szintű feladatokat oldott meg. Érzése szerint magyar írásbelin nagyon jó feladatokat kaptak, a matematikát viszont nehéznek találta.

Krajcsovicz Adrián Zalán magyar nyelv és irodalomból, matematikából és történelemből írásbelizett, mivel más tárgyakból már letette a vizsgákat. Az ELTE Informatikai Karán kíván továbbtanulni. Informatikából már korábban lerakta az emelt szintű érettségit. Tavaly 430 körül volt a felvételi ponthatár. Mivel idehaza az informatikus-képzés a tíz legnépszerűbb szak között szerepel, nem kizárt, hogy emelkedhet idén a ponthatár. Angolból felsőfokú vizsgával rendelkezik, így ezért 40, illetve az emelt szintű informatikáért plusz 50 pontot kapott. Mivel száz százalékosra sikerült korábban az informatikai vizsgája, valószínűleg megéri majd az összegzésnél duplázni ennek a pontszámát. Így elképzelhető, hogy több pontot ér el, mint a hagyományos számolás esetében.

Mlinkó Csaba az ELTE Nemzetközi Gazdálkodási Szakirányú szakára adta be a jelentkezését, ahol tavaly 419 pont volt a felvételi határ. Történelemből emelt szintű vizsgát tett, bár nem volt könnyű a feladatsor, összességében sikeresnek érzi az írásbelit, akárcsak az angol emelt szintű érettségit. Így száz bónuszpontot érhet el a felvételi során. A magyar érettségi esetében a szövegértés kissé bonyolult volt, de Lázár Ervin elbeszélése ismert volt. A matematika feladatokat is meg lehetett oldani, ugyanis hiányzott az idei számonkérés során a diákok rémálma, a térgeometria. A sors nem könnyítette meg a dolgát, ugyanis az érettségivel együtt járó stressz mellett még be is lázasodott Csaba. Hátra van még a szóbeli érettségi: ha választhatna, akkor Zrínyi Miklós – a költő és hadvezér – Szigeti veszedelem műve mellett döntene. Történelemből pedig a görög filozófusok munkáit és a világra gyakorolt hatásait húzná ki. Emellett a második világháborús eseményekről is szívesen kifejtené a tudását.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában