dr. Kelemen Edit

2023.06.03. 10:35

Kincstaláló: bemutatták a koraszülöttek családjait segítő könyvet Kecskeméten – galériával, videóval

Péntek délután bemutatták a Kincstaláló – Vannak, akik sietősen korán születők című könyvet a kecskeméti Vincent Étteremben. A hiánypótló alkotást a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Perinatális Intenzív Centrumának (PIC), avagy a koraszülött részlegének vezetője, dr. Kelemen Edit alkotótársaival készítette el a koraszüléssel érintett családok támogatása érdekében. Az ünnepségen részt vettek a könyvben szereplő koraszülöttek is családjuk körében.

Horváth Péter

A támogatók és a könyvben és a filmben közreműködő családok egy-egy könyvet vehettek át

Fotó: Bús Csaba

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Kincstaláló anyák emlékeznek vissza arra, hogy mi játszódott le a lelkükben, amikor 26-28-30 vagy akár 36 hetesen koraszülött babának adtak életet, és hogyan küzdöttek hónapokon át gyermekükért, önmagukért és a családjukért a kecskeméti PIC falai között. A könyv a visszaemlékezések mellett ismerteti a folyamat során felmerülő szakkifejezéseket, és segíti az elfogadás, a megértés, a tanulás útján megélni, hogy a megrázkódtatás és a nehézségek ellenére léteznek csodák és bizony van gyógyulás, a parányi újszülött létből felnövekedés. A könyv kronologikusan haladva mutatja be a születés, a találkozás, az érintés, a táplálás, a tanulás, az elgyengülés, az erősödés, a hazatérés stációit megtörtént eseteken keresztül.  

A megnyitón elhangzott, hogy Kelemen Edit régi álma volt a koraszülöttekről szóló könyv, amely segítséget adhat azoknak a szülőknek, akik olyan drámai élethelyzetbe kerülnek, amire nem lehet felkészülni. A kiadvány megalkotásában segítségére voltak barátai és alkotótársai, Zsoldos Csaba és Boros Anikó grafikusművészek.

Kelemen Edit köszöntőjében emlékeztetett: napjainkban hazánkban minden tizedik gyermek korábban érkezik a világra, és küzd, mert élni akar. 

– Igazi harcosok ők , akik ragaszkodnak az életükhöz, egészséges gyermekké, testvérré, unokává, dédunokává, akarnak válni. Tőlük, a korábban érkezett harcosoktól minden nap tanulunk valamit mindannyian – mondta a koraszülött részleg vezetője. Hozzátette: tapasztalja, hogy az anyák olyan erővel rendelkeznek, ami semmivel sem mérhető, és ez a mindent elsöprő energia csak növekszik gyermekük fejlődésével. A főorvos vallja, hogy a legcsodálatosabb dolgok egyike a világon édesanyává válni. A szülés, a születés – függetlenül az idejétől és módjától – maga a csoda – mondta, majd arról beszélt, hogy miért készült el a könyv.

– A kecskeméti Perinatális Intenzív Centrumba azok a koraszülöttek vagy érett újszülöttek kerülnek, akik intenzív orvosi ellátást igényelnek. Minden, ami az osztályunkon történik, a gyermekek gyógyulását szolgálja. Nálunk a szülő a gyógyulás egyik legfontosabb gyógyszere, nem látogató. Nagyon régen megfogalmazódott bennünk, hogy jó lenne valami szívhezszóló, bátorító füzetecskét adni a bent fekvő babáink szüleinek, hozzátartozóknak, hogy kicsit jobban megértsék, hogy mi miért történik velük – mondta Kelemen Edit, aki egy ajándék hatására döntötte el, hogy meg kell csinálni a könyvet.

– Öt évvel ezelőtt megkaptam hivatásom legszebb ajándékát. Kaptam 80 családtól 100 koraszülött történetét összefoglaló kétkötetes könyvet, melynek azt a címet adták Csodák márpedig léteznek. Emlékek Kelemen Edit és a kecskeméti koraszülött osztály elmúlt 25 évéből. Ettől a perctől kezdve már biztosak voltunk benne, hogy munkatársaimmal és barátainkkal elkészítjük a Kincstalálót. Ezt a könyvet az élet írta – fogalmazott a főorvos.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester köszöntötte a koraszülött babák Aranyanyukáját, Kelemen Editet és méltatta a PIC szakembereinek rendkívüli munkáját, amivel életeket mentenek, és így jövőt adnak a családoknak. Dr. Horváth Zsolt orvosigazgató szólt elismerő szavakkal kollégái tevékenységéről, amivel visszacsalogatják az életbe a korán érkezett, és ezért nagyon törékeny jövevényeket.

A könyvbemutatón Ragályiné Homoki Ivett olvasott fel részleteket Barnus történetéből, aki igen korán, 750 grammal érkezett, a 26. hétre. Ivett egy olyan édesanya akinek gyermeke bár időben született, mégis egy bakteriális fertőzés miatt a koraszülött osztályra került. Majd férje, Ragályi Viktor olvasta fel egy apa-sorstárs visszaemlékezését ikreik érkezéséről. A házaspár mindkét tagja a Vastaps társulat tagja.

A bemutatón az anyák mellett az apákat is a fénybe emelték: Apa+én címmel egy kisfilmet mutattak be, melyben édesapák meséltek a koraszülésről, a kecskeméti koraszülött osztályon átéltekről. A filmet azzal a céllal készítették, hogy az apák is fontosak, az ő erejük, empátiájuk támasz a családban, különösen a koraszülés nehéz időszakában. A támogatók és a könyvben és a filmben közreműködő családok egy-egy könyvet vehettek át Kelemen Edittől. A programot Gájer Bálint mini koncertje zárta, aki kisfia érkezésére írt dalát is előadta, majd vérbő swing számokkal perdítette táncra a kicsiket – akikről meg sem mondtuk volna, hogy néhány éve még ég és föld között lebegtek.

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában