2023.06.03. 10:50
Gazdag lesz a jubileumi könyvheti kínálat Kalocsán
Tizedik alkalommal tartanak programokat az Ünnepi Könyvhét alkalmából Kalocsán. A rendezvénysorozatra június 5–10. között várják az érdeklőket.

Ilusztráció
Fotó: Shutterstock
– A hagyományokhoz híven az első nap, hétfőn, kivonulunk a Sétálóutcába, ahol a felállított színpadon sok színes programmal várjuk az érdeklődőket. Lesz ovis műsor, interaktív zenés mesejáték, koncert délelőtt kicsiknek, délután nagyoknak már a könyvtár udvarán – közölte a könyvhetet szervező Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár.
A könyvünnep megnyitóját hétfőn 9.30-kor tartják a Sétálóutcában. Aznap hirdetik ki „Az én könyvkuckóm” rajzpályázat eredményeit is. A könyvtárban 18 órakor kezdődik a „Nem vagyok az, aki voltam” című verskoncert, amelyen Szabó Mátyás zenél.
– Június 6-án elstartol „Keresd a könyvet!” könyves játékunk, melynek részleteiről a felhívás plakátján és Facebook-oldalunkon tájékozódhatnak – tette közzé a kalocsai könyvtár. Kedden a Baba-mama Klub keretében 16.30-kor kezdődik a Boros Mariann gyógypedagógus vezette foglalkozás, ahol a képernyőhasználat használat hatása a beszédfejlődésre lesz a téma.
Június 8-án, 17 órától könyvbemutatónak ad otthont a Tomori-téka, ahol Dobray Sarolta írónővel Koronczay Lilla, a Nők Lapja újságírója beszélget és bemutatják a Beűzetés a Paradicsomba című kötetet.
Június 10-én, szombaton 10 órától Ribizli bohóc (Tormási Attila) szórakoztatja a gyermekeket a könyvtár udvarán, majd 18 órára a felnőtteket várják a városi színházba, hogy megtekintsék Vörös István Don Quijote-szindróma című darabját.
A programok ingyenesen látogathatók.