2023.06.06. 13:09
Elismerték a Tabdiért sokat dolgozó polgárokat
Két jól ismert, a településért sokat dolgozó polgár kapott elismerést szombaton Tabdiban a falunapon. A díszpolgári címet és a Tabdi Községért Emlékérem kitüntetést Fábián Sándor polgármester adta át.
Lengyel Pálné Tabdi új díszpolgára. Az elismerést Fábián Sándor polgármester és Kovács László alpolgármester adták át
Fotó: Barta Zsolt
A nagyszínpadon adta át Fábián Sándor a Tabdi díszpolgára címet Lengyel Pálnénak, miközben méltatta a tevékenységét. Erzsike néni általános iskolai tanulmányait a faluban végezte. Lengyel Pállal kötött házasságából két gyermekük született, Pál és Sarolta. Férje elvesztése után 1983-tól egyedül nevelte gyermekeit. Ennek ellenére nem befelé fordult, hanem a közösségért dolgozott egyre többet.
A polgármester hangsúlyozta, hogy Erzsike édesapja volt a falu tűzoltó-egyesületének egyik alapítója, így a tűzoltó-tevékenység gyermekkorától szerepelt az életében, 1961-től tagja a szervezetnek. Ő volt a vezetője annak a csapatnak, amely 1964-ben Budapesten országos első helyezést ért el egy országos versenyen. Majd 1969-ben Ausztriában egy nemzetközi megméretésen vehettek részt a tabdiak. A faluban a helyi közösség aktív tagjaként a szüreti fesztiválok során a templomban a termény-kiállításokat szervezi. Húsz éven keresztül volt a helyi katolikus egyház közösség tagja. A képviselő testület szociális bizottsági tagjaként is segítette az önkormányzat munkáját. 2003-tól a Tabdi Hírmondó szerkesztő bizottságának a tagja, az asszonyklub tevékeny tagja. 2003. május 24-én már az első falunap szervezésében is részt vett. Munkájával hozzájárul a mindenki karácsonya ünnep sikeréhez, évtizedek óta segíti a Vöröskereszt munkáját, minden évben részt vesz a helyi ünnepek szervezésében, hangzott el a polgármester méltatásában.
Fábián Sándor Tabdi Községért Emlékérem kitüntetést adott át Csaplár Gyula pedagógusnak, aki gyermekgenerációk tucatjait tanította. Fülöpszálláson született 1939-ben szülei harmadik gyermekeként. Középiskolai tanulmányait Győrben végezte, majd 1957-től tanítóként kezdett dolgozni Fülöpszálláson Kis- Csengődön majd Tabdiban. A sorkatonai szolgálat után házasodott meg, feleségével 56 évig éltek boldog házasságban. Két gyermekük született. 1962-től a nyugdíjazásig Tabdiban az iskolában dolgozott. Számos nyári diáktábort rendezett, több évtizeden át vezette az általa megalapított Kossuth Lajos Úttörő Csapatot a pedagógus. A közéletben is aktív szerepet játszott, a rendszerváltásig helyi tanácstagként segítette a település munkáját. Majd három cikluson keresztül képviselőként is dolgozott − mondta Fábián Sándor polgármester.