Művészet

2023.06.05. 16:14

Átadták Kiskunfélegyháza második monumentális falfestményét

A félegyháziak és az átutazók már napok óta gyönyörködhetnek a város új falfestményében, amelyet ünnepélyes szalagátvágással hétfőn reggel hivatalosan is átadtak a helybelieknek a város vezetői.

Vajda Piroska

A nemzeti színű szalagot Balla László alpolgármester és Csányi József polgármester vágta át

Fotó: Vajda Piroska

A városházát és a virágos városközpontot ábrázoló monumentális festményt a Színes Város Csoport szakemberei készítették Görög Anita, helyi fotóművész fotója alapján – mondta el az átadáson Csányi József, polgármester, aki a falfestmény születésének előzményeiről is beszélt.

Felelevenítette, hét éve döntötték el, hogy a város központjában épüljön egy új parkoló, megoldva ezzel a parkolási anomáliákat. Ám, amikor elkészült a posta mellett az új parkoló, akkor szembesültek a hatalmas, üres tűzfal látványával. Rosta Ferenc, alpolgármester ötlete alapján kérték fel – immár másodszor – a Színes Város Csoportot, hogy művészi alkotásukkal tegyék egyedivé a falfelületet. A szakemberek két hétig dolgoztak a festményen, amely a visszajelzések alapján elnyerte a félegyháziak tetszését. A városvezető azt is elmondta, hogy az első falfestmény a Constantinum sportcsarnokának tűzfalán látható és a félegyházi főutca 1900-as évekbeli arculatát tükrözi.

A képet alkotó Színes Város Csoport falfestményeinek alapötlete Victor Vasarely, magyar-francia festő Színes város elnevezésű kiáltványára és könyvére épül, amelynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára, a közterekre, hogy ne csak a galériákban találkozzon a közönség művészeti alkotásokkal. A csoport célja, hogy hazánk városi környezetében az utcai festmények által egy nagy, szabadon megtekinthető kiállítótérben érezhessék magukat az emberek. A városban található rengeteg elhanyagolt, szürke felületen kortárs alkotók munkái köszönjenek vissza.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában