Családi nap

2023.06.05. 13:44

A nyárlőrinci Emmaus Házban tartott családi napot a Pálmácska óvoda – galériával

Közel 250 résztvevővel tartották meg idén a Kecskeméti Református Pálmácska Óvoda családi napját.

Lizik-Varga Katalin

Mindannyian azon dolgoztak, hogy a megjelent családok jól érezzék magukat

Fotó: Papp Attila Gyula

Az intézmény első ilyen közösségi eseményét az Emmaus Házban 10 évvel ezelőtt tartották meg. A szervezők azóta minden éveben lehetőséget biztosítanak arra, hogy a szülők és a gyermekek egy csodálatos és felejthetetlen napot töltsenek közösen a Kecskeméti Református Egyházközség konferenciaházában és udvarán.  

– A célunk, hogy a négy csoport szülei találkozzanak, beszélgessenek, barátságokat kössenek – mondta Simon Andrásné, a Református Pálmácska Óvoda vezetője. Hozzátette, hogy ez egy igazi közösség- és csapatépítő program, ahol a gyermekek is jól érezhetik magukat. Az igazgató kiemelte, hogy az intézmény dolgozóinak fáradhatatlan munkája, az óvodapedagógusok és a daduskák szeretetteljes és önzetlen segítsége nélkül a rendezvény idén sem jöhetett volna létre. Ugyanis mindannyian azon dolgoztak, hogy a megjelent családok jól érezzék magukat. 

Az eseményt igei alkalommal kezdték. Az Emmaus Ház udvarán Laczay András lelkipásztor gondolatait követően a családi napon színes programkínálat várta a gyerekeket. Az ugrálóvár, a táncház, a kézműves-foglalkozások, a közös éneklés, a mozgásos játékok – mind-mind az ő szórakozásukat szolgálták. 

– Az önfeledt játék után jól esett megpihenni és piknikezni egy kicsit – mondta az egyik szülő, majd hozzátette, hogy most sem csalódott. Mint mondta, a múlt évi családi nap után, már tudta, mire számíthat, de a szervezők még így is sok meglepetéssel tudtak szolgálni. 

A kicsik nagy örömére óriáspalacsintát is sütöttek a helyszínen, melyet boldogan fogyasztottak az óvodások.  A szabad programok pedig késő délutánig folytatódtak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában