2023.06.03. 21:11
A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. június 3.
Összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit.

Volkswagen-találkozónak adott otthont Kiskunmajsa
Fotó: Tapodi Kálmán
A Hunyadivárosi Közösségi Házban elindult a Hunyadi Pódium, amelyen időről időre írókat, művészeket, politikusokat szólaltatnak majd meg. Az első alkalmon a Hunyadi könyvek írójával, Bán Mórral találkozhattak a jelenlévők. A beszélgetést Németh Ernő újságíró vezette.
Péntek délután bemutatták a Kincstaláló – Vannak, akik sietősen korán születők című könyvet a kecskeméti Vincent Étteremben. A hiánypótló alkotást a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Perinatális Intenzív Centrumának (PIC), avagy a koraszülött részlegének vezetője, dr. Kelemen Edit alkotótársaival készítette el a koraszüléssel érintett családok támogatása érdekében. Az ünnepségen részt vettek a könyvben szereplő koraszülöttek is családjuk körében.
Árokba borult egy autó Hajós és Miske között. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
Az Én Városházám. A Tiéd. A Miénk. – címmel egyhetes rendezvénysorozattal ünneplik meg a felújított kecskeméti városházát. A vasárnap kezdődő programkavalkádból kiemelkedik a városházi kulisszatitkok elnevezésű barangoló séta, mely több napon is elérhető.
Hetvenkét gobelinkép díszíti a tassi kőművesmester lakását. A míves alkotások mindegyike készítőjük, Kovács István hozzáértését, precizitását és szépérzékét dicsérik.
A hétvégén Kiskunmajsán, a Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő parkolójában randevúztak a Volkswagen bogarasok.
Közlekedik a család címmel rendezte meg szombaton hagyományos, családoknak szóló közlekedésbiztonsági vetélkedőjét a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottsága a Skoda Brill autószalon területén. A játékos családi megméretés egy országos verseny megyei fordulója, ahol a legeredményesebb család juthatott el az országos döntőre, melynek fődíja egy személyautó.
Erőgépesek oszlopmenete hívogatta a közönséget Bodoglárra, ahol tizenkettedik alkalommal rendeztek falunappal egybekötött traktorosfesztivált.
Történelmi szereplésen van túl a Kecskeméti TE, mely 112 éves története legjobb eredményét ért az NB I.-ben az ezüstérem megszerzésével. Dr. Filus Andor ügyvezető szerint egy közös siker, melyhez a továbbiakban is adottak a stabil alapok és a széles támogatói kör.
Hatalmas örömöt szerzett az Egy csepp tűz Önkéntes Tűzoltó Egyesület egy kerekegyházi kisfiúnak, akit születésnapján az egyesület tűzoltó autója vitt haza az iskolából.