Rendezvény

2023.05.28. 17:37

Háromnapos művészeti fesztivált tartanak Szabadszálláson

Június első hétvégéjén rendezik meg a Szabadszállás, Szabadság, Szerelem elnevezésű művészeti fesztivált Szabadszálláson, a színház, zene, tánc iránt érdeklődők számára. 

Gulyás Sándor

Kecskeméti Színjátszó Műhely Büchner: Leonce és Léna előadás

Fotó: Kovács Judit Jucus

– A tavalyi évben pályázatot nyújtott be a Szabadszállási ÁMK József Attila Közösségi Ház, melyet a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatására érdemesnek ítélt meg. A háromnaposra tervezett programunkat hárommillió forinttal támogatta az NKA és a Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium – mondta el hírportálunk érdeklődésére Dömötör-Pásztohai Mariann közművelődési szakember. 

 Kecskeméti Színjátszó Műhely Büchner: Leonce és Léna előadás
Fotó: Kovács Judit Jucus

A pályázat kortárs Petőfi értelmezések létrejöttét, a költő színműveinek színpadra állítását ösztönzi felnőtt, ifjúsági és gyermek korcsoportok körében. 

– A fesztivál keretén belül a Petőfi-kultusz helyi hagyományainak ápolását, a helyi művészeti csoportok, egyesületek, alkotók számára bemutatkozási lehetőség biztosítását tűztük ki célul. A színielőadásokon és a művészeti csoportok bemutatóin túl más kísérőprogramokat is szervezünk, melyek valamennyi művészeti ágat átfogják, mint például a slam poetry délután, kortárs táncprodukció, koncertek, fényfestés – fogalmazott a közművelődési szakember.

A képen a Kecskeméti Színjátszó Műhely Büchner: Leonce és Léna előadása látható
Fotó: Kovács Judit Jucus

A rendezvény június 2-án, pénteken 18 órakor megnyitóval kezdődik. A megnyitót követően Júlia táncát láthatják az érdeklődők Tomaas Yilssom & Light Projaction társulat előadásában, a Kecskeméti Színjátszó Műhely, Büchner: Leonce és Léna című színdarabját mutatja be. 

Fotó: Kovács Judit Jucus

– A következő két napban a szabadszállási Kapocs Irodalmi Színpad, a Jakabi Kultúrműhely, a soltszentimrei Csonka színkör, a Resti Kornél zenekar, a Különjárat együttes és az X-Bár együttes előadásának tapsolhat a közönség. Slam poetry délutánt tartanak Kemény Zsófival és Simon Mártonnal, illetve lesz vizuális kiállítás is. A rendezvény ingyenesen látogatható – tette hozzá a kulturális szakember, a program főszervezője. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában