Hírösszefoglaló

2023.05.23. 12:02

Ezek a legfontosabb kecskeméti hírek május 23-án

Olvassa el a legfontosabb kecskeméti híreket!

baon.hu

Több tízezer színpompás növényt helyeznek ki

A Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. május 11-én kezdte meg az egynyári virágok kiültetését, amivel több tízezer tő színpompás növénnyel ékesítik a várost. Az ültetés az időjárástól függően három-négy hetet vesz igénybe. A növények a legmelegebb évszakban folyamatos gondozást igényelnek, ezért idén harmadával kevesebb egynyári növényt ültetnek, helyükre pedig kisebb törődést igénylő virágzó cserjék kerülnek. Egynyári növényeket ültetnek a főtérre, a Deák térre, a Dobó körúti körforgalomba, a Piaristák terére, a Görög udvarba, a Hanga óra ágyásba, a könyvtár elé, a Rákóczi utcára, a belváros-szerte található kő virágedényekbe, továbbá a hetényegyházi főtérre .

Összesen mintegy 26 ezer tő egynyári virág díszíti majd a közterületeket.

Külföldi egyetemekről érkeztek hallgatók

Az Erasmus+ támogatásának köszönhetően hat külföldi egyetemről vesznek részt hallgatók a Neumann János Egyetem Blended Learning, vagyis kevert tanrendű, online és személyes jelenléttel járó képzésben. A kurzus egyhetes fizikai jelenléttel zajló moduljának ünnepélyes megnyitóját hétfő délelőtt tartották az egyetem campusán. Béres Gábor József, a GAMF Kar tudományos dékánhelyettese elmondta, hogy a szemeszter során online vettek részt a hallgatók a kurzuson, melynek zárása az egyhetes látogatás. Az egyhetes jelenlét alatt a diákok előadásokon vesznek részt, és meglátogatják a duális képzés partnercégeit, egyebek mellett a Magyar Nemzeti Banknál működő egyetemi campust és a Mercedes-gyár présüzemét. A programba a Neumann János Egyetem hallgatóin kívül a University of Slavonski Brod, a TU Graz, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Selye János Egyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói kapcsolódtak be – írta a baon.hu.

Roma szerzők műveit szavalták, mesélték a diákok

Cigányul és magyarul is felcsendültek roma versek a sokéves hagyományra tekintő roma vers-, mese- és prózamondó versenyen nemrégiben, melynek ezúttal a kecskeméti Tóth László Általános Iskola adott helyet. Az Álmodtam egy világot címet kapta az idei verseny, melyre a város különböző intézményeiből 19 gyerek nevezett be. A megméretés célja, hogy az irodalmi műveken keresztül ápolja a roma kultúra értékeit. A diákok roma szerzők verseit, meséit vagy prózáit adhatták elő, illetve magyar szerzők romákról szóló műveit. A díjátadón nemcsak az irodalmi esemény legjobbjait köszöntötték, hanem a hozzá kapcsolódó Vándorlás című rajzverseny díjazottjait is.

Az izraeli kultúrával ismerkedhettek

Koncertek, zenés-táncos és gyerekprogramok, barheszsütés, és sok-sok érdekes program várta az érdeklődőket a Kecskeméti Zsidó Hitközség jóvoltából szervezett Jeruzsálem-napon. − Célunk volt, hogy elhozzuk Jeruzsálemet Kecskemétre – fogalmazott prof. dr. Róna Tamás főrabbi. A rendezvényen zene, gasztronómia és kulturális programok várták a látogatókat. A zenei feltöltődés mellett pedig lehetőség volt megismerkedni a sokszínű izraeli kultúrával. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Yacov Hadas-Handelsman, Izrael állam magyarországi nagykövete, aki beszédében elmondta: azért gyűltek össze, hogy megünnepeljék Izrael függetlenségének 75. évfordulóját.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában