Kiskunhalas

2023.05.08. 13:51

Borlovagot is avattak a hétvégén a Halasi Borudvarban – galériával

A környék borászatai hozták el nedűiket a 17. Halasi Borudvarba az elmúlt hétvégén, ahol a bor és gasztronómia mellett az igényes kikapcsolódásé volt a főszerep. Új borlovagot is avattak, koncertek és táncház várta az érdeklődőket.

Pozsgai Ákos

Borlovagot avattak

Fotó: Pozsgai Ákos

Tizenhét évvel ezelőtt hívták életre a Halasi Borudvart Bordás Zoltán ás barátai, a rendezvények az elmúlt évek alatt több helyszíne is volt, végül a felújított városháza díszudvara bizonyult a legjobb helynek, amely egyfajta keretet ad hangulatos borudvari eseménynek, amelyet Fülöp Róbert polgármester nyitott meg.

– Az idei év attól különleges, hogy a városnapi rendezvény szervezői egy hétvégére tették a halasi Borudvart és a Nyárindító Főtérpartit, amely része volt a hétvégi városnapi eseményeknek, így még nagyobb városünnepet tudunk nyújtani a halasiaknak – mondta a városvezető. A rendezvényre tucatnyi, elsősorban kunsági, hajósi és bajai borászat és pincészet hozta el finom készítményeit,

A Duna Borrégió tagjai mindig vállalják, hogy szabadidejükben eljönnek és köszöntenek bennünket mondta köszöntőjében Bányai Gábor kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője, aki azt szorgalmazta, hogy a szervezők és a környék bortermelői bátran építsék kapcsolataikat a határon túli magyarok lakta területekkel is.

– A közeli testvérváros Szabadkán és környékén kiváló szőlőtermelők, borászatok működnek, óriási, kulturális értéket fenntartó és teremtő tevékenységet végeznek, hívják meg őket is a legközelebbi halasi borünnepre. A bor egy olyan kulturális érték az életünkben, ami a szívet is meg tudja vidámítani – hangoztatta a politikus, aki a kulturált borfogyasztásra biztatott.

Pro Vino díjjal ismerték el Faddi Jánost, aki a város határában a Sóstó mellett felállított emlékmű létrehozását támogatta, amely jelképezi, hogy a városnak 1987-ben a Francia Bor Akadémia által „a szőlő és bor nemzetközi városa” címet adományozta. Az elismerést Kovács Róbert, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének alelnöke adta át Faddi Jánosnak. A Magyarországi Borrendek Szövetsége 2003-ban alapította meg a Pro Vino díjat, amit minden évben öt olyan személy, vagy szervezet érdemli ki, akit a magyar borkultúráért, a magyar szőlőért, a magyar borért áldoznak.

A díjátadás után új tiszteletbeli tagot, Kovács Róbertet fogadta soraiba a 26 éve alakult kiskunhalasi a Cultores Moris Redemptionis borlovag rend, amely a redemptio hagyományának ápolását tűzte zászlójára és a borfogyasztás népszerűsítését, zászlósborának pedig a Halasi Veletelínit választotta. A felvételt megelőzően próbatételnek kellett megfelelnie a tagjelöltnek, akinek előbb egy hordóra helyezett nyeregből felemelkedve egy ivókürtöt kellett fenékig üríteni a kun ősökre emlékezve, majd fogadalmat tennie. A ceremónia végén Kunszeri Miklós Nagymester egy kardlappal jelképesen a borrend tiszteletbeli tagjává avatta Kovács Róbertet, aki a tiszteletbeli tagságról szóló diplomát vehetett át, ami bizonyítja, hogy a rend 41. tagja lett.

A Halasi Borudvar színpadán egymást követték a hétvégén a helyi és meghívott együttesek, fellépett többek között a Halas Táncegyüttes, a Kiskun Táncegyüttes és a Vivat Bacchus pécsi énekegyüttes, a 5 Non Bonds zenekar és a T Band együttes. A Bethlen Gábor téren a Nyárindító Főtérparty színpadán a két nap során fellépett a Fazekas Eszter, a Supergroup, a Nemazalány és Sofi, Paulina és a Máshang formáció.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában