2023.05.30. 21:00
A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. május 30.
Összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit.
Nyílt hét a kecskeméti repülőbázison
Fotó: Horváth Péter
A mezőgazdálkodók szerint más évekhez képest idén súlyosabb piacvesztést okozhatnak a gabonafélék gombabetegségei. Az időjárás kedvez az egyik legveszedelmesebb kórokozónak, a fuzáriumnak.
Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt azzal a két férfival szemben, akik egy csárdában italozva magukra vették egy ittas nő trágár szidalmait és azt számon kérve rajta, életveszélyesen bántalmazták.
Egész héten várja az iskolásokat az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár a kecskeméti légibázison tartott nyílt hetén.
Több mint 20 magyar KFOR-katona megsebesült hétfőn a koszovói Zvecsanban, amikor összetűzés alakult ki a tiltakozó szerbek és a rendet fenntartani akaró katonák között. A megsebesült magyar katonák ellátása és szükség szerinti hazahozatala érdekében a Magyar Honvédség kifejezetten egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgépe indult a helyszínre Kecskemétről, hétfő este.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten negyvenöt anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
A pünkösdi hétvégén tartották a falunapot Kunfehértón, ahol színes programokkal várták a település lakóit. Átadták az önkormányzat elismeréseit, díszpolgári címet kapott Gömzsik László, a falu korábbi polgármestere, és hárman vehették át a Kunfehértóért címet, valamint átadták a Tiszta udvar rendes ház címeket is.
A Kiskőrösi Rendőrkapitánysághoz tartozó településeken emelkedett tavaly a bűncselekmények száma, ugyanakkor Soltvadkerten ellenkező tendencia volt észlelhető. Ez derül ki abból a beszámolóból, amelyet a vadkerti városatyáknak küldött a kiskőrösi kapitányságvezető.
A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság korábban letartóztatta a Bács-Kiskun vármegyei férfit, aki a gyanú szerint a kormányhivatali határozat végrehajtásában közreműködő rendőrökre támadt élettársával, az ügyészség most az élettársat hallgatta ki gyanúsítottként.
Soros György hálózata régóta harcban áll a magyar nemzeti kormánnyal, a milliárdos spekuláns számos eszközt bevet, és nemcsak a magyar Országgyűlésben helyet foglaló „dollárbaloldali képviselők” között vannak szövetségesei, hanem az Európai Parlamentben is.
Ünnepélyes keretek között adták át kedden a kunszentmiklósi egészségügyi központ megújult labor- és fizioterápiaépületét. A beruházás a magyar kormánytól kapott 50 millió forintos támogatás segítségével valósult meg.