Program

2023.04.23. 20:42

Táncházat tartanak Ballószögön

A ballószögi pezsgő közösségi életet jól tükrözi, hogy az elkövetkező néhány napban három program is várja az érdeklődőket a Faluházban. Lesz zene és tánc, illetve turisztikai kitekintés Izraelre.

Sebestyén Hajnalka

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A Faluházban hétfőn 16.30-kor kezdődik a Líra Zeneiskola jubileumi koncertje. A környező településeken is jól ismert Líra Zeneiskola fennállásának 20. évfordulóját ünnepli. Ebből a jeles alkalomból két ünnepi koncertet tartanak a megyében. Ebből a második a ballószög, ahol térségben tanulók adnak koncertet. Műsoron szerepel: citera, zongora, gitár, furulya, trombita, szintetizátor hangszerek, éneklés.

A Faluházba kedden is érdemes betérni. A Világjáró Klubban 18 órakor két ballószögi zarándok, Kósa Ferenc és Kósa Ferencné Zsuzsa mutatja be bakancslistájuk megvalósult állomását. Izraelben jártak és zarándok útjuk során megtekintették a legfontosabb kegyhelyeket. Élményeiket és tapasztalataikat osztják meg a közönséggel képes beszámolójuk segítségével.

Szombaton pedig táncvilágnapi táncházat rendez az önkormányzat a Ballószögi Kincsecskékkel közösen. 18 órakor „Aprók táncával” kezdenek, majd nagyobbak táncával folytatják. A táncházi muzsikát adja: Zegernye zenekar. A belépés díjtalan. Minden érdeklődőt örömmel fogadnak.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában