Kálló Béla: A humor az, ami megtart az életnek

− Miért Karinthy regényét választották színpadra adaptálni?

− A pandémia előtti időszakban, mintegy négy éve álltunk neki a darab tervezésének. Akkor még előszele sem volt a világjárványnak. A mély emberi történet érdekelt, melyben a humor eszközével lehet a betegségtörténetet elmesélni. Ez Karinthyn keresztül a legkitapinthatóbb, legmegfoghatóbb és színházi szempontból is a legjobban megvalósítható. Akkor még nem tudtam azt, hogy egy pandémia következik, amiben ez a betegségtörténet világjelenséggé válik. Éppen a járvány végeztével kapta meg a valódi értelmét a darab, ugyanúgy mint, amikor Karinthy is gyógyulásával újraértelmezi életét és helyét a világban. Így az előadásban az értelmezés súlypontja a betegségről átkerül az újraértelmezésre. Amennyire az előadás egy hosszú történet a betegség felfedezésétől a kigyógyulásig, úgy a mi megvalósítási folyamatunk is ehhez hasonló volt, azzal, hogy bekapcsolódtak személyes vonatkozások is. Ugyanis az egyik főszereplő, Csizmadia Gergely kulcscsonttörést szenvedett a próbaidőszakban, és mindannyian elkaptuk a kórt. Ráadásul az írónk, Verebes Ernő − a Nemzeti Színház dramaturgja − halálközeli állapotba került egy betegségtől. Ez a személyes vonatkozás még tovább gazdagította az előadást. S hogy miért Karinthy? Nagyon érdekelt az, hogy hogyan lehet végigmenni egy betegségtörténeten úgy, hogy folyamatos önvizsgálatban és szemlélődésben legyen az ember, aki előtt mindig tükör van. Karinthy betegsége alatt szüntelen önvizsgálatot tartott, tárgyilagosan, egyszersmind szubjektíven tanulmányozta magát.

− Úgy hangzik ez, mint egy beavatás az önök részéről. Hiszen ezek szerint az alkotók a próbafolyamat évei alatt maguk is átmentek egy Karinthyéhoz hasonló betegségtörténeten, megjárva az élet és halál mezsgyéjét? Mindezzel együtt pedig a személyes és a világban zajló változások is átértelmezték a darabot is.

− Valószínű, hogy e tapasztalatok nélkül az előadás nem lenne ennyire személyes érintettségű. Ettől lett nagyon színházi, de egyben vallomásszerű is. Merthogy Karinthy vallott, de azt nem tudtuk, hogy mi hogyan valljunk. A körülmények pedig megadták nekünk ezt az eszköztárat és teljesen átemeltük a saját közegünkbe Karinthy történetét. Verebes Ernő egy ponton túl már elrugaszkodott és a saját történetmesélésébe kezdett. Ami nem teljesen más, hiszen a regény magva és történetvezetése jelenik meg a darabban is, mégis teljesen személyes vonatkozású. Olyan gondolkodás mentén halad írónk, mint Karinthy, de a saját gondolatvilágával, és nem mellékes, hogy a humor nyelvével. Azt gondoltam, hogy a pandémia idején és most is, erre van az embernek a legnagyobb szüksége.

− Miért aktuális szükséglet a humor az embereknek?

− Mert az élet volt a tét. És csak a humor lehet az az eszköz, amivel kirángatja magát az ember a kilátástalan helyzetből. A humor olyan eszköz is, amivel vizsgálhatjuk magunkat, de ha ezt nem tesszük meg, akkor átbillenhetünk a halál mezsgyéjén. A humor az, ami az életben megtart, ráadásul ha nem tudom humorral vizsgálni magam, akkor nincs egészséges rálátásom önmagamra.

− A darab ilyen üzenete egyben cél is, hogy önvizsgálatra inspirálja a nézőt?

− Kifejezetten ilyen irányt vett a darab azzal, hogy személyes vallomássá lett. Ha egyes szám első személyben mesélem a történetemet, azzal beavatom a nézőt a magam történetébe. Ezzel ő is sajátjának kezdi érezni, mire elveszi a tükröt, melyet felkínálunk neki és megvizsgálja magát benne. De ezt nem sulykoljuk, hanem természetes mederben zajlik az egész folyamat. A nézőn múlik, hogy önmaga mekkora részét látja meg abban a tükörben.

− A humor és az önvizsgálat megtartó ereje mellett milyen egyéb üzenete van előadásuknak a mai ember számára?

− Ma egy általános világválságot élünk. Ebben alapvető kéréseket nem teszünk fel, és ezért nem kapjuk meg az esszenciális válaszokat. Felszínes, fogyasztói létünk miatt az értékrendünk elanyagiasodott irányba csúszott el. Az előadás a halálból kérdez vissza egy sebészkés élességével arról, hogy meg vagyunk-e elégedve mindezzel. Az emberiség történetében végig ott lebegnek azok a lényegi kérdések, melyek válaszra várnak.

− Melyek ezek a kérdések?

− Amikor az ember észreveszi a zsírfoltot az asztalon, de a tavasszal kirügyező fákat nem. Vagy amikor végig ott szólt egy emberi hang a fülemben, de én nem hallottam meg. Az értékrend, az erkölcs és etika olyan mélyebb rétegének kérdései, melyek végig ott voltak, de nem ástunk le oda.

− Milyen szereposztásban játsszák a darabot?

− Ez egy országokon átívelő projekt. A vajdasági, zentai székhelyű Híd Kulturális Alapítvány keretében játsszuk. Karinthy szerepében Csizmadia Gergely, aki alkatilag és lelkileg is kiváló választás az író megszemélyesítésére. Karinthy Énkéje, örök vitapartnere Boros Ádám, aki a független szcénából érkezik, Budapestről. Magam Szabadkáról érkeztem, a Kárpát-Medencében játszom, és számos színháznak tagja voltam Vajdaságban. A koreográfusunk, Táborosi Margaréta is zentai, csakúgy, mint Verebes Ernő, aki most a Nemzeti Színház író-dramaturgja.

− Milyen érzés, hogy a rangos 10. Színházi Olimpia keretében Kecskeméten mutatják be a Koponyánk, körülbelült?

− Nagyon nagy öröm. Nemzetközi, határon túli és belföldi társulatok is bemutathatják munkájukat. A színházak találkozása még soha nem volt ennyire érzékelhető, mint a 10. Színházi Olimpiában. Maximálisan ráhangolódtunk az eseményre, és alig várjuk, hogy a kecskeméti nézőkkel találkozzunk. Ez arra is lehetőség, hogy a kecskeméti színház művészeivel is tapasztalatot cseréljünk és beindítsuk a kommunikációt. Ez is a Színházi Olimpia lényege: találkozás legyen, ahonnan mindenki értékkel megy haza. Fontosnak tartom, hogy amint társulatunk határokon átívelő, úgy a darabunk is Kárpát-medencei legyen. Most, amikor éppen nyílik ez a Közép-európai térség, mindenképpen élni kell azzal a lehetőséggel, hogy találkozzanak egymással a művészek és tudásukat, tapasztalatukat egy tégelybe tudják önteni.