Zséliné Dr. Sárai Ilona Gabriella

2023.03.21. 13:54

Negyvenöt évig szolgálta Szank lakóit a gyógyszerész

Negyvenöt év után köszönt el a szankiaktól Zséliné Dr. Sárai Ilona Gabriella gyógyszerész, akinek a település önkormányzata Szank Község Egészségügyéért szakmai kitüntető díjat adományozott. Az elismerést a március 15-e alkalmából tartott ünnepség keretében vehette a gyógyszerész, aki búcsút int a községnek.

Tapodi Kálmán

Fotó: Tapodi Kálmán

 – A nemzet ünnepei egyúttal közösségünk ünnepei is. Nem csak azért, mert része vagyunk nemzetünknek, hanem azért is, mert az emlékező, visszatekintő gondolatok mellett, méltó emléket teremt arra is, hogy elismerjük a közösségért végzett önzetlen munkát, elismerjük a település érdekében végzett kiemelkedő tevékenységeket – hangsúlyozta a szakmai kitüntető díj átadása előtt Vincze Jánosné jegyző, akinek ebben a beosztásban ez volt az utolsó közszereplése a községben, hiszen negyven év közszolgálati szolgálat után nyugállományba vonul. A jegyző ismertette a képviselő-testület határozatát, amelyben  Szank Község Egészségügyéért díjat adományoztak Zséliné Dr. Sárai Ilona Gabriella részére. Vincze Jánosné a település lakói nevében mondott köszönetet a patikusnak a község egészségügyéért végzett munkájáért.

A kitüntetett is szót kapott az ünnepségen és kedves szavakkal búcsúzott a településtől, illetve annak polgáraitól. 

– Negyvenöt évvel ezelőtt fiatal gyógyszerészként érkeztem férjemmel és hároméves kisfiammal az önök falujába. Most, egy hosszú, jó kedvvel és szeretettel végzett munkás élet után, búcsút kell mondanom. A falut megszerettem, és – szándékom szerint –nemcsak Szankon, hanem Szankért is éltem. A munkámban mindenütt segítőkészségre és együtt érző támogatásra találtam. Itt kell megemlítenem két feledhetetlen munkatársam, Lovasné Erzsike és Balogné Magdika nevét, akiknek lelkiismeretessége nélkül nem tudtam volna elvégezni a bonyolult patikai munkát. 

Köszönetet kell mondanom továbbá a falu orvosainak, különösen Dr. Nárai Tibornak a tisztességes emberi, a betegek érdekében végzett együttműködéséért. Ugyancsak megemlítem a faluközösséget, férjem betegségében és halálában tanúsított empátiájáért, lelki támogatásáért, ami nagyban elősegítette azt is, hogy e számomra tragikus időszakban a patikát többnyire nyitva tudtuk tartani. A búcsú pillanatában elmondom önöknek azt is, hogy régi vágyamnak megfelelően, Szegedre fogok költözni. Ez a város, egyetemista korom óta bűvöletében tartott és férjem is itt szerette volna hátralévő éveit eltölteni – mondta búcsúzóul Zséliné Dr. Sárai Ilona Gabriella.

Csendben, szerényen végezte napi munkáját

Zséliné Dr. Sárai Ilona Gabriella 1951. október 4-én született Kecelen. Az általános iskolai tanulmányait szülőhelyén, a középiskolát Kiskunhalason, a Szilády Áron Gimnáziumban kémia-fizika szakon végezte. Tanulmányait Szegeden, az Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán folytatta, ahol 1974-ben gyógyszerész diplomát szerzett. Tiszaalpáron gyógyszerészként kezdett el dolgozni. Zséli Rudolfhoz 1974-ben ment férjhez és 1975-ben megszületett fiúgyermekük. 1978-ban kerültek Szankra, és az akkor még állami gyógyszertárban kezdett dolgozni. 1996-ban, egyéni vállalkozóként, a Béke utca 22. szám alatti saját ingatlanban, Bodza Patika néven egyéni vállalkozást hozott létre Szankon. 1983-ban gyógyszerész szakvizsgát tett, egészségügyi tudását a településen és a településért kamatoztatta. − Csendben, szerényen végezte napi munkáját. Az utóbbi időszakban férje, illetve saját egészségi problémái mellett, elvétve volt csak olyan nap, amikor ne nyitott volna ki a patika – hangzott el a kitüntetett méltatásakor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában