Beruházás

2023.03.29. 18:13

Megújult a konyha és az ebédlő épülete Apostagon

Újabb felújított épülettel gyarapodott a település, a napokban zárultak le a tálaló konyha és ebédlő beruházásának ellenőrzési munkálatai. A felújítás közel 103 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból valósult meg.

Lencsés P. Anna

A képen a konyha dolgozói Zakar Zoltán polgármesterrel.

Fotó: Lencsés P. Anna

Zakar Zoltán, Apostag polgármestere elmondta, az újjászületett épület több évtizedig szolgálta a település közétkeztetését, de eközben nagyon leromlott az állapota. Ezért is ragadták meg a kínálkozó pályázati lehetőséget a felújítására. Az eredetei tervük egy főzőkonyha volt, ahonnan az önkormányzat meg tudja oldani a gyermekek és az idősek étkeztetését. 

A felújítási munkák során az épület kívül-belül megújult. A projekt keretében a főzőkonyha működéséhez szükséges eszközöket is beszereztek. 

– A felújított épület az Ákos kertben található, közvetlen közelében vannak gyermekintézményeink, az iskola, az óvoda és szomszédságában tervezzük a leendő bölcsődénket. Éppen ennek a közelsége miatt néhány plusz munkát is el kellett végeznünk a konyha épületén. A tűztávolság okán a tűzvédelmi előírásoknak megfelelő módosítások, tűzgátló ajtók, ablakok, tűzgátló szigetelés is elkészültek az érintett homlokzaton. A beruházás során felszerelt napelemek és a közben beszerzett klímák, az épület szigetelésével együtt hozzájárulnak az alacsony rezsiköltséghez. Gázzal, jelenleg a használati meleg vizet állítjuk elő  – ismertette a beruházás jelentőségét Zakar Zoltán. 

− Sajnos nem sikerült az eredeti tervünk, hogy vállalkozót találjunk a főzőkonyhára, így most tálaló konyhaként működik az épület. Jelenleg közel kétszáz gyermek étkezik itt, az ételt Dunavecséről hozzák, és két önkormányzati dolgozónk tálalja ki az általános iskolás gyerekeknek, akik a konyhához tartozó, szintén felújított ebédlőben tudják azt elfogyasztani. Az ovisoknak is innen szállítják el az ételt. Azt szeretnénk, hogy a beruházás során beszerzett konyhai eszközök is mihamarabb használatba kerüljenek, ezért továbbra sem mondunk le arról, hogy helyben működő főzőkonyhánk legyen és az apostagi gyermekeknek, időseknek, lehetőség szerint akár a szomszédos Dunaegyházával összefogva, helyben készüljenek az ételek − fogalmazott a polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában