Útjavítás

2023.03.27. 07:32

Ezeken a helyeken dolgoznak az utakon Bács-Kiskunban

Összegyűjtöttük, hol kell forgalomkorlátozásra számítani hétfőn Bács-Kiskunban.

baon.hu

Fotó: shutterstock.com / illusztráció

Az Útinform az alábbi közúti munkálatokkal kapcsolatban adott tájékoztatást hétfőre vonatkozóan.

Gyorsforgalmi utak:

Az M5-ös autópályán,
– a Röszke felé vezető oldalon, Táborfalva és Lajosmizse között az elválasztó sávban dolgoznak, emiatt fix tereléssel lezárták a belső sávot. A forgalom sávelhúzással a külső és a leálló sávon halad! 
– Hasonló munkavégzés miatt, az ellenkező oldalon, Budapest felé napközben 8 és 17 óra között a 61-es kilométertől kezdődően közel két kilométeres szakaszon a belső sávot a lassan mozgó munkavégzésnél helyenként lezárják 
– Ugyancsak a főváros irányába, a 114-es kilométernél lévő Kiskunfélegyháza-dél csomópontban, aszfaltozás miatt lezárták a felhajtó ágat. Kerülni a 108-as kilométernél fekvő, Kiskunfélegyháza-észak csomóponton keresztül lehet. 
– Szintén a főváros felé, Kecskemét térségében fenntartási munkákat végeznek, ezért reggel fél nyolc és délután három óra között a belső sávot a 98-as és a 86-os kilométer között szakaszosan lezárjak. 

Az M44-es autóúton, Lakitelek felé, Tiszakürt térségében a Tisza-hidat mossák. A 33-as kilométernél délután fél 3-ig csak a belső sáv lesz járható. 

Főutak:

Az 52-es főúton, 
– Kecskeméten, az 1-es és a 2-es kilométer között építési munka miatt irányonként egy-egy sáv járható. A munkaterületről a 7,5 tonnánál nehezebb járműveket kitiltották, azoknak terelőutat jelöltek ki, melyet táblák jeleznek. 
– Kisizsák közelében, a 27-es kilométernél útépítők dolgoznak. Útszűkület és sebességkorlátozás követel figyelmet.

Az 54-es főúton, Érsekhalma és Nemesnádudvar között az optikai hálózatot építik. Ennek kapcsán a 82-es és a 87-es kilométer között több helyen leszűkítették az útpályát. 

A 441-es főúton, Nagykőrös határában, a temetőnél új körforgalmú csomópontot építenek. A 18-as kilométernél félpályás korlátozás van érvényben, a forgalmat jelzőlámpa irányítja. Csúcsforgalmi időszakokban torlódásra kell készülni! A munkaterület után a 20-as kilométerig pedig a Kecskemét felől érkezőket a helyben megépített szervizútra terelik. 

Kamiontilalom:

A kamiontilalom ezen a hétvégén, április 1-én, szombaton 22.00-tól április 2-án, vasárnap 22.00-ig lesz érvényben.

Fontos változás, hogy március 1-jétől a 7-es (EURO 3-as) vagy annál magasabb környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik téli mentessége megszűnt! Az államhatártól a telephelyig vagy lerakóhelyig sem szabad "elmenni", ez a kedvezmény csak júliusra és augusztusra vonatkozik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában