Kiskunhalasi Zsidó Hitközség

2023.03.06. 17:48

Elhunyt az utolsó halasi holocaust túlélő

Életének 99. évében elhunyt Krausz Dezsőné Reichnitzer Rozália-Laura, Magyarország harmadik legidősebb, Kiskunhalas utolsó holocaust túlélője.

Pozsgai Ákos

A képen: Krausz Dezsőné, Rózsika néni látható

Forrás: Ritter Nándorné Facebook-oldala

– Nagy halottja van a Kiskunhalasi Zsidó Hitközségnek. Közösségünk nagyra becsült és szeretett tagja Krausz Dezsőné, Rózsika néni szombaton éjszaka visszaadta lelkét a Teremtőnek – írta közösség oldalán Ritter Nándorné, a Kiskunhalasi Zsidó Hitközség elnöke, aki úgy fogalmazott, hogy Krausz Dezsőné halálával egy korszak végleg lezárult mindannyiuk életében.

Krausz Dezsőné 1924. szeptember 28-án született a Zala vármegyei Hahóton, a polgári iskola után varrónőnek tanult. 1944. május elején családjával együtt a Zala megyei Pacsa közelében gettóba zárták, onnan pedig az Auschwitzi koncentrációs táborba vitték őket, ahol elválasztották a szüleitől és bátyjától, soha többé nem látta őket. Három hetet töltött a lágerben, ahonnan Buchenwald közelében lévő földalatti lőszergyárba vitték, 1945. február végéig ott dolgoztatták.

A németek négy héten át gyalogoltatták őket, mielőtt átadták volna őket az amerikaiaknak. Aki nem bírta az erőltetett menetet, lelőtték a német őrök. A fizikai megterhelés mellett a lelki terror része volt, hogy magyar nóták dallamára kellett rögtönzött dalokat énekelniük, ezekből születtek a lágernóták. 

1945. július 9-én érkezett haza Magyarországra, 1946 májusában, a Kiskunhalason élő nagynénjéhez költözött. Később gyógynövényárusnak tanult és gyógynövény-felvásárlással foglalkozott. Az államosítás után újra nehéz helyzetbe került a vállalkozás. 1949. június 9-én kötött házasságot Krausz Dezső asztalosmesterrel, aki szintén holokauszt túlélő volt, ők azonban már Kiskunhalason ismerkedtek meg. A házasságukból két gyermek született, 1950-ben Éva, 1959-ben pedig Zoltán. 1952-ben az ÁFÉSZ dolgozója lett, ahol ismét gyógynövényekkel foglalkozott, 1979-ben ment nyugdíjba. Gyermekeik házasságaiból négy unoka és öt dédunoka született. Dezső bácsi 2010-ben hunyt el 94 éves korában.

– Rózsika néni az utolsó olyan ember volt Kiskunhalason, aki a holokausztot át és túlélte. 

A harmadik legidősebb túlélő volt az egész országban. De nekünk az első marad, mindenben. Kitartásban, erőben, türelemben, példamutatásban és a hagyományokhoz való ragaszkodásban – emlékezett meg a hitközség elnöke.

Forrás: Ritter Nándorné Facebook-oldala

– Törékeny termetéből áradt a szeretet, a méltóság és a tisztelet. Olyan tulajdonságok ezek, melyek most a gyász és a fájdalom óráiban naggyá, még nagyobbá teszik őt! Legyen követendő példa valamennyiünk számára! Drága emlékéből fakadjon áldás! Báruch Dáján Háemet! – zárta gondolatait Ritter Nándorné.

Krausz Dezsőné temetése 2023. március 12-én, 10.30 órakor lesz Kiskunhalason a Zsidó temetőben.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában