Kecskemét

2023.03.18. 06:50

Állami kitüntetést kapott prof. dr. Róna Tamás főrabbi

Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke prof. dr. Róna Tamás főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület elnöke, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára részére hitéleti szolgálata, példaértékű közösségépítő tevékenysége, valamint a felnövekvő generációk oktatása és tehetséggondozása érdekében végzett munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta.

Lizik-Varga Katalin

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (balra) adta át a díjat a kecskeméti főrabbinak

Fotó: Beküldött fotó

A kitüntetést Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök megbízásából Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át a főrabbinak.

Ez a kitüntetés alkalmat nyújt arra, hogy az ember picit megálljon, visszatekintsen és újult erővel, megerősített hittel folytassa szolgálatát – hangsúlyozta a főrabbi.

Dr. Róna Tamás 25 éve került Kecskemétre, egészen fiatalon, mindössze huszonkét évesen a mély vízben találta magát. A kecskeméti közösség ekkor keresett tanítót. Dr. Róna Tamás rabbinövendékként hozta meg élete első komoly áldozatát, amikor is addigi életét, barátait hátrahagyva Kecskemétre érkezett.

– Életem első nagy döntése volt ez – vallotta be a főrabbi, aki ma már nem csupán a kecskeméti közösség tanítója, hanem főrabbiként Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Csongrád és Heves vármegye közösségeit is vezeti.

Szolgálatai miatt előfordul, hogy több ezer kilométert utazik havonta. Óriási területen végzi szolgálatát, s mindeközben komoly kutatómunkát végez, foglalkozik vallástudománnyal, oktatással, könyvírással és harcművészetekkel is.

 Felesége és két gyermeke mindenben támogatják. A családom a legfőbb támaszom – hangsúlyozta az alföldi régió vezető rabbija.

Dr. Róna Tamás szerint az életünk olyan, mint egy gyümölcsös kert, melyet ápolni és gondozni kell. 

– A héber „párdész” kifejezés, azaz gyümölcsöskert az életünk – amit elhívással és szolgálattal töltünk – mondta a főrabbi. Hozzátette: a kert gazdagságának, színességének a fenntartása a legfontosabb, s ahogyan a kertben gyönyörködhet az ember, úgy az ember munkájában gyönyörködhet a teremtett világ is.

A főrabbi azt is elmondta, hogy ahhoz, hogy megismerjük ezt a gyümölcsligetet – az életünket – nagyon sok utat kell bejárnunk. Mint mondta, ezeket az utakat, ha van módunk jó kedvvel, jó érzésekkel, életvidámsággal járjuk be. Ezt próbálja tenni ő is.

– Az életemben kiemelt fontosságú a keresztény-zsidó párbeszéd – emelte ki a főrabbi. Hozzátette, hogy 25 éve foglalkozik a párbeszéddel. Hiszen mint mondta, a mai zűrzavaros világban ezek az értékek tartanak meg bennünket.

Az elmúlt 3 éve pedig egy új szervezet – a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület – felépítéséről szólt, aminek az a feladata hogy a neológ zsidóságot megőrizzék országhatárainkon innen és túl.

A szívem csücske a közösségépítés mellett az oktatás, ezen belül az én igazi utam a felsőoktatás felé vezet, a tanító szó erejében látom a jövőt – hangsúlyozta a főrabbi. Ezt bizonyítja a felsőoktatásban végzett tevékenysége és azoknak a hiánypótló tankönyveknek a megjelenése is, amelyek több mint 10 éve segítenek bemutatni a zsidóság történetét az iskolákban.

– 2012-ben elindult a kötelezően választható hit- és erkölcstan az iskolákban, úgy gondoltam, hogy ez egy óriási lehetőség arra, hogy a magyarországi zsidóságot felvigyük az oktatás nagyszínpadjára – magyarázta a főrabbi. Azóta, az elmúlt 12 év alatt több kötet is készült, melyek fontos tartalmat hordoznak, de szórakoztató és vicces formában tárják a tudást a fiatalok felé.

A főrabbi büszke a Kiskunhalason 14 éve elindított gyerektáborra is, amit évente 80-100 gyermek részére tartanak. Ezek is hiánypótló alkalmak, hiszen a magyar zsidóság saját gyerektáborral még nem rendelkezett ezelőtt.

Prof. Dr. Róna Tamás a felsőoktatásban végzett tevékenységét érzi igazán a magáénak. Nem csoda hát, hogy például a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen vagy a Szegedi Tudományegyetemen oktat magyar és angol nyelven a kóser kertkultúráról, a kóser zöldségtermesztésről az egyetemistáknak. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában