Kiskunfélegyháza

2023.03.21. 13:43

A tűzoltó főhadnagy a veszélyek megelőzésén és elhárításán dolgozik

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a szakmai feladatok végrehajtásában nyújtott kiemelkedő, magas színvonalú teljesítménye elismeréseként az Év tisztje címet adományozta polgári védelmi kategóriában Baráthné Imre Katalin tűzoltó főhadnagynak, a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottjának. A főhadnaggyal az elismerése kapcsán beszélgettünk.

Vajda Piroska

A díjat dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója és dr. Bolcsik Zoltán rendészeti államtitkár adta át Baráthné Imre Katalinnak

Fotó: Szőke Péter BM OKF

Baráthné Imre Katalin a tanítói pályát cserélte a polgári védelmi hivatásra. Mint mondta, még ma is hiányoznak neki a gyerekek, de a jelenlegi munkáját is nagyon szereti, nem bánta meg a döntését. Megtudtuk, hogy a félegyházi Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdett tanítani, majd a Batthyány iskolában zárta a tanítói pályát. A gyermeklétszám csökkenése okán leépítések voltak az iskolában, így kénytelen volt új állás után nézni. Ekkor került a polgári védelmi kirendeltségre mint kiemelt főelőadó 2008-ban. Akkor még a polgári védelmi kirendeltség a katasztrófavédelemhez tartozott különálló egységként, 2012-ben integrálódtak a tűzoltóságok és a polgári védelmi kirendeltségek, Katalin így került a félegyházi tűzoltósághoz.

Itt is igényét érezte annak, hogy képezze magát, ezért a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban egyéves intenzív szakmai képzésen vett részt. A tanulmányai befejezésével már egyenruhás zászlósként vizsgázott, egy év után pedig hadnaggyá léptették elő. Ma már főhadnagyként végzi széleskörű munkáját. 

Érdeklődésünkre elmondta, az egyenruha viseletnek nagyon örült, mert amíg közalkalmazott volt, addig kevésbé vették komolyan, de amióta egyenruhában dolgozik, jobban odafigyelnek arra, amit mond.

– Ez nagyon fontos, mert mi azért dolgozunk, hogy a lakosság életét katasztrófa, illetve fegyveres összeütközés esetén megóvjuk, az életben maradáshoz szükséges feltételeket biztosítsuk – érvelt a főhadnagy. A beszélgetésből kiderült, hogy a polgári védelmi feladatok nagyon széleskörűek. A munkakörhöz tartozik, hogy baj esetére befogadó- és melegedőhelyeket, klimatizált helyiségeket biztosítsanak az arra rászorulóknak. Ugyanakkor minden évszakban felkészülnek a várható veszélyeztető hatások – a rendkívüli téli, nyári időjárás, a tavaszi avarégetések – következményeinek mielőbbi megoldására. Katalinnak ehhez minden évben komoly adatbázist kell frissítenie a járás önkormányzatainak közreműködésével. De nemcsak az emberek, hanem az állatállomány és a kulturális javak védelme is a feladataik közé tartozik – sorolta.

Azt is megtudtuk, a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottjához a járás hat települése tartozik. A polgármesterekkel nagyon jó a kapcsolata, sikeresen dolgoznak együtt a katasztrófavédelmi feladatok megoldásán. Ilyenkor tavasszal például pontosítják a települések veszélyelhárítási dokumentációját, hogy mindig naprakész legyen. Ez a dokumentáció olyan elemeket, így műveleti és intézkedési sorrendeket tartalmaz, amelyek a természeti, civilizációs, valamint egyéb eredetű veszélyek következményeinek elhárítása vagy csökkentése érdekében támogatják a döntéshozót, az eseménykezelés hatékony és sikeres végrehajtását.

Baráthné Imre Katalin azt is elmondta, hogy minden település polgármestere köteles létrehozni a települési polgári védelmi szervezetét és a beosztottak jegyzékét minden évben pontosítani kell, mert ha baj történik, ezek a felkészített emberek a hivatásos szervek erejét felülmúló esetekben mozgósíthatók.

A főhadnagy arról is beszélt, hogy rendszeresen ellenőrzik a települések belterületi és külterületi vízelvezetőinek rendben tartását. Ez a belvizes időszakokban nagyon fontos. Folyamatosan ellenőrzik a közösségi tereken, játszótereken, sportpályákon, a nagyobb forgalmú buszmegállókban, vasútállomásokon a veszélyes fák állapotát. Nagyon sok olyan helyszínt találtak kezdetben, ahol szükséges volt a fák kivágása, de szépen lassan sikerült ezeket a helyeket rendbe tenni.

Az összes veszélyes anyaggal foglalkozó üzemet, így a vágóhidat is rendszeresen ellenőrzi a katasztrófavédelem az ott tárolt és felhasznált nagy mennyiségű ammónia okán. A lakosság védelme érdekében készült külső védelmi terv, ami arról szól, hogyha bekövetkezne egy ilyen baleset, akkor a katasztrófavédelem, mentőszolgálat, a rendőrség, a polgárőrség és a polgármesteri hivatal közösen együttműködve, hogyan tudná a károkat enyhíteni és a lakosság életét minél hatékonyabban megvédeni. A katasztrófavédelem és a város vezetése évente tart gyakorlatot, három évente pedig komplex gyakorlat zajlik, amikor minden érintett szervezet együtt gyakorlatozik.

– Ilyenkor összegezzük a tapasztalatokat, és számba vesszük, mivel tudnánk még hatékonyabbá tenni az együttműködést – részletezte Katalin, akiről azt is megtudtuk, hogy Fülöpjakabon él, ahol aktív tagja a helyi közösségnek. Nem rég például kenyérsütésre tanította a fülöpjakabi asszonyokat. Katalin egyébként a Covid alatt tanulta meg a kenyérsütést, amihez 88 éves kovászt használ. A kenyérsütés által szinte teljesen önellátóvá váltak, hiszen kertjükben szinte mindent megtermelnek, és jószágokat is tartanak – tette hozzá szerényen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában