Összefoglaló

2023.03.29. 20:58

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. március 29.

Összeszedtük a nap legfontosabb híreit.

baon.hu

Képünk az egészségügyi verseny döntőjén készült

Fotó: Bús Csaba

Nagy erőkkel kezdték keresni a 6 éves autista Nyári Gergő Dávidot, aki Tolna Vármegyében tűnt el az otthonából. Még a helyiek is bekapcsolódtak a keresésbe, később a rendőrség már drónokat is bevetett a siker érdekében. A kora esti órákban érkezett a hír, miszerint megtalálták Gergőt. 

A Kecskeméti Járási Ügyészség kapcsolati erőszak, magánlaksértés, garázdaság és zaklatás miatt emelt vádat egy férfi ellen. A szakításba belenyugodni nem tudó, távoltartás hatálya alatt álló férfi tovább zaklatta volt élettársát és amikor a nő emiatt ismételten távoltartást kezdeményezett, még a bíróság épülete előtt is randalírozott, fenyegetőzött. Az elkövető a nő kísérőjét bántalmazta, az autóját megrongálta.

Új eszközökkel korszerűsítették, 291 millió forint európai uniós támogatásból a kiskunhalasi kórház rendelőintézetének tizenhét szakterületét − közölte a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház. A sajtóközlemény szerint a járóbeteg szakellátás eszközfejlesztésére az összeget az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretéből nyerték el.

A kiskunhalasi rendőrök hétfőn egy gyalogost ellenőriztek, akinél 12 alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot találtak, majd nemsokkal később a terjesztőket is elfogták és őrizetbe vették.

Az utóbbi időben feszültség jellemzi az egyik osztrák–magyar határátkelőhelyet. Somfalva polgármestere lezárta a magyar határhoz vezető utat. Az ingázók nem akarnak kilométereket kerülni, ezért a határon lévő parkolóban hagyják az autókat. Ám az  otthagyott kocsikról leveszik a márkajelzéseiket, dísztárcsáiktól és rendszámaiktól is megfosztják az autósokat.

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny országos döntőjét rendezték meg szerdán a Bács-Kiskun Megyei Oktató Kórház Skill Laborjában.

Most debütált a kecskeméti Cancel Zenekar első négyszámos kislemeze a social media felületeken, illetve a Spotify-on. A srácok közben több helyen is koncerteznek.

Megkezdődött a termeléshez kötött anyajuhtartás támogatások kifizetése. Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatást több mint 7 ezer juhtartó számára, 5,5 milliárd forint értékben fizetik ki – közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Egy teherautó elgázolt egy idős asszonyt, aki vélhetően úgy készült áttolni kerékpárját az 55-ös számú főúton, hogy nem nézett szét kellőképpen és kilépett a jármű elé. A balesetben a nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

Harsányiné dr. Fodor Gyöngyi az Axiál Kft. bajai telephelyén egy kamerás keresőeszközt adott át Trencsényi Péternek, a Hírös Rescue Team Speciális Mentőegyesület elnökének. A speciális eszköz megkönnyíti a romok közti mentés során a nehezen hozzáférhető helyek átvizsgálását is.

Újabb felújított épülettel gyarapodott Aapostag, a napokban zárultak le a tálaló konyha és ebédlő beruházásának ellenőrzési munkálatai. A felújítás közel 103 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból valósult meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában