Összefoglaló

2023.03.27. 20:58

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. március 27.

Összeszedtük a nap legfontosabb híreit.

baon.hu

Képünk a nagykőrösi vásárban készült

Fotó: Miklay Jenő

Egy 22 éves férfi vesztette életét vasárnap este a Kiskőrös és Páhi között vezető 5301-es számú úton, amikor autójuk lesodródott az útról és árokba csapódott. A balesetben egy 21 éves férfi súlyos, életveszélyes, a 20 éves férfi, aki az autót vezette, pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrök késő éjszakáig helyszíneltek, félpályás útzár volt érvényben, az elsődleges információk szerint feltehetőleg a jármű vezetője túl gyorsan hajtott.

Az Irén napját megtisztelő, első tavaszi sokadalomban rendszerint a fiatal gazdasági állatok, baromfik, sertések között talált állatállományához ki-ki vásárfiát. A már évekre visszamenőleg tapasztalható intenzív baromfi-felhozatal vasárnap különösen kiemelkedő volt. Mélyen a zsebbe kellett nyúlniuk, például a napos libákért 2500-3000 forintot kellett fizetniük. Az egy évvel ezelőtti árakhoz képest 60-80 százalékkal drágultak a jószágok. 

Két kisteherautó ütközött össze a 441-es főút 11-es kilométerszelvényénél, Nagykőrös és Nyársapát között. A nagykőrösi önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járműveket, amelyekben összesen hárman utaztak. 

Egy kerekegyházi férfi közlekedési balesetet okozott úgy, hogy vezetői engedélye nem volt és korábban a vezetéstől is eltiltotta a bíróság.

A harmadik legmelegebb és a tizenhetedik legszárazabb év volt a tavalyi – írta a 2022-es év éghajlati értékeléséről az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján. Az elemzésben azt írták, Magyarországon a 2022-es évi középhőmérséklet országos átlagban 11,83 Celsius-fok volt, ez 1,1 fokkal volt melegebb az 1991–2020-as éghajlati normál értéknél. A tavalyi év a 2019-es és 2018-as évek után a harmadik legmelegebb volt az elmúlt 122 évben.

Egyedülálló kutatás részese Szabó-Erdélyi Viola, a csongrádi zeneterapeuta a kiskunhalasi kórházban a zene segítségével próbálja könnyebbé tenni a lélegeztetőgépre került betegek perceit. Kollégáival azt vizsgálják, miként képes hozzájárulni a zene a gyógyuláshoz.

A 28 éves Gabriella még a férje előtt is titkolta a terhességét, az ismerősök kérdéseire csak azt válaszolta, hogy meghízott. A halott csecsemőt egy szemeteszsákba rejtette, majd egy üres fabódéban hagyta. A pici testet a rendőrök találták meg másnap. 

Halálos baleset történt hétfő délelőtt az 5-ös főúton Örkénynél. Egy 22 éves nő vesztette életét. 

A III. Délvidék – MAFOSZ védnökségű digitális fotópályázat kiállítását nyitották meg az elmúlt hétvégén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának aulájában. A fotópályázatra összesen 118 alkotó 4 kategóriában 1315 képet küldött be, ebből 75 fotográfus 228 alkotását fogadták el. 

Hazánk a parlamenti indítvánnyal hivatalosan is hozzájárul ahhoz, hogy az eddig semleges Finnország csatlakozzon a katonai szövetséghez.

A Benkó Zoltán Szabadidőközpont parkolóinak fizetőssé válásáról beszélt Csíkos Imre, a Kecskeméti Városrendészet intézményvezető-helyettese a Gong rádió Mai téma című adásában hétfőn.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában