Összefoglaló

2023.03.23. 21:08

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. március 23.

Összeszedtük a nap legfontosabb híreit.

Baon.hu

Képünk a halasi balesetnél készült

Fotó: Pozsgai Ákos

Országosan összesen 1134 hátrányos helyzetű ember szerzett OKJ-s végzettséget a „Nő az esély – képzés és foglalkoztatás” című program keretében.

Egy malom hajóhídja kapott lángra Baján.

Május 22-ig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által hirdetett határokon átívelő pályázatra közel 3700 rajzzal jelentkeztek a pályázók. Petőfi Sándor születésének bicentenáriumára „Isten áldd meg a magyart!” témában, óvodás korcsoportban az első és a második helyen is dunapataji kisgyerek végzett.

Egyre több autót lopnak el vidéken. Az idősebb kocsikra és a motorokra hajtanak mostanában.

Mégsem az eltűnt villanyszerelőt, Mácsik Zoltán földi maradványait találták meg Burgenlandban - közölte a Burgenlandi Tartományi Bűnügyi Hivatal.

A Magyar Nemzeti Levéltár Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára elkészítette a költő teljes kapcsolati hálóját feltáró online adatbázist, valamint a személyéhez köthető magyarországi és külföldi emlékhelyeket is feltérképezte. Ezeket az adatbázisokat csütörtökön mutatták be Szabadszálláson.

Két személyautó ütközött Halason csütörtökön. A baleset helyszínéről a mentők egy idős férfit szállítottak kórházi megfigyelésre, információink szerint az egyik autó kihajtott a másik elé.

A gyakorlatorientált képzés gyors elhelyezkedési lehetőséget ad a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak. A hazai duális képzésben résztvevő hallgatók közel hetede tanul a kecskeméti Neumann János Egyetemen. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BKMKIK) elnöke együttműködési megállapodást írt alá az egyetem rektorával csütörtök délután Kecskeméten.

Napelemek, hűtőkamra, új üzlethelyiségek, térvilágítás és kamerarendszer is lesz a megújuló kisszállási piactéren és csarnokban. Az önkormányzat a vidékfejlesztési pályázaton nyert 90 millió forintot a beruházásra, ami várhatóan nyár végéig fog elkészülni.

Musicaltől a thrillerig, balettől a koncertszínházig, operától a mesejátékig számos kedvelt műfajt felölel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2023/24-es évadának tizenhárom bemutatója. A következő évadra április 25-től kedvezményes áron válthatók, illetve újíthatók meg a bérletek. 

 

 



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában