Dollenstein László

2023.02.03. 17:55

Újabb fejlesztés zárult le a hartai Duna-parton

Évekkel ezelőtt Hartán nagyarányú fejlesztést kezdett az önkormányzat a Duna-parton. A Helyi Sajátosságok elnevezésű közmunkaprogram keretében e terület fejlesztését tűzték ki célul. Első lépésként az önkormányzat visszavásárolta a magántulajdonban lévő területeket, hogy vissza tudják adni a hartaiaknak festői szépségű Duna-partjukat.

Zsigmond Enikő

Megújult a hartai Panoráma Halászcsárda

Fotó: Zsigmond Enikő

A korábbi években parkoló és játszótér épült, nyári konyhát, tusolókat alakítottak ki a sátorozók kényelmére, valamint a vizesblokkokat is felújították, sütögető, bográcsozó helyek is létesültek, padokat, asztalokat helyeztek ki, valamint több áramvételezési hely is van a parton. Sor került a szigetre vezető híd felújítására is az elmúlt évben. A hosszú folyamat utolsó eleme volt a korábban magántulajdonban lévő Panoráma Halászcsárda megvétele.

– Ez volt az utolsó fehér folt, s tudjuk, hogy nehéz fába vágtuk a fejszénket egy étterem üzemeltetésével. 

Több ötlet is volt az épület hasznosítására, végül e mellett döntöttünk. A Gazdaságélénkítő Program keretében a Belügyminisztériumtól 230 millió forintot kaptunk az épület megvételére, felújítására, bővítésére, egy, a mai igényeknek megfelelő konyha és kiszolgálóhelyiségek kialakítására – tájékoztatott Dollenstein László polgármester.

– A munkák január végére elkészültek, az utolsó simítások vannak hátra. Áprilistól toborozzuk a hat fős személyzetet, május 1-től szeretnénk nyitni – mondta a községvezető. Hangsúlyozta, hogy a lakosság igényeinek figyelembevételével falusias, házias menüt állítanak össze, mellette persze lesz egy szerényebb à la carte kínálat is, melyben halételek is helyet kapnak.

– Elbontottuk a korábbi kis kerítést is, építettünk egy nagy teraszt, és az egészet olyanná szeretnénk tenni, hogy betérhessenek a vízpartról is a fürdőzők, hogy azt az érzést keltse, hogy ez a hely a miénk és mindenkié – mondta a polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában