Képzés

2023.02.05. 17:15

Megkezdték a hátrányos helyzetűek búvároktatását Baján

A Magyar Búvár Szövetség a bajai Szathmári Zsolt nemzetközi búvároktató kezdeményezésére svájci mintán alapuló búvároktatói tanfolyamot szervezett hátrányos helyzetűeknek. A cél az volt, hogy a testileg és szellemileg fogyatékkal élőknek rehabilitációs jellegű sportolási lehetőséget biztosítsanak. Jelenleg a hátrányos helyzetűek búvároktatása Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Bajcsy-Zsilinszky utcai telephelyén indult először az országban. A tíz hátrányos helyzetű jelentkezőt a helyi katasztrófavédelem munkatársai segítik.

Márton Anna

Szathmári Zsolt nemzetközi búvároktató vezeti a hátrányos helyzetűek búvárképzését

Fotó: Márton Anna

Svájcban nagy sikere volt a különböző hátrányos helyzetű végtag nélküliek, szellemi fogyatékosok rehabilitációjában, amikor bevonták a búvárkodást, tudtuk meg Szathmári Zsolt nemzetközi búvároktatótól. Két évvel ezelőtt, az első próbálkozás Budapesten a gyengénlátók és -hallók diákolimpiáján volt, ahol 22 diákot merítettek meg hatalmas sikerrel. 

– Borzasztó nagy lelkesedéssel, elképesztő mosollyal merültek. Akkor döntöttünk úgy, hogy induljunk el, de ez nagyon nehézkes volt, mert Magyarországon ilyen még nem volt. 

Tulajdonképpen arról szól, hogy különböző hátrányos helyzetű emberek, akik most mozgásban vagy más dolgokban hátrányban vannak, amikor vízbe kerülnek, súlytalanságban lebegnek. Súlytalanságban elképesztő mennyiségű endorfin hormon szabadul fel, valamint kisebb mélységekben a nitrogénoxid, mindkettő hatalmas boldogságérzetet okoz. Pszichológiailag az is fontos, hogy ők extrém sportot tudnak kipróbálni,  meg tudják mutatni, hogy erre is képesek. További pozitív élmény, hogy jó hatással van rájuk, ennek következtében nagy mértékben nő az egyének önbecsülése, az önértékelésük és lassan megindul a társadalmi felzárkózásuk, ami egyre erősebb lesz – mondta Szathmári Zsolt.  

Hozzátette, hogy nagyon sokan próbálkoztak olyan tevékenységekbe bevonni a hátrányos helyzetű gyermekeket, amik örömet okozhattak nekik, például olyan pékségeket építettek, ahol ők is bekapcsolódhattak a kenyérkészítésbe, de amikor ilyen fantasztikus újszerű dologról van szó , szinte mindenki beleveti magát és büszke arra, hogy képes rá.

– Megpróbáltuk ezt Magyarországon elindítani, amihez sikerült pályázati forrást is lehívni. 

Baja és Térségének Katasztrófavédelemért Alapítványa a Nemzeti Civil Alap kiírásán keresztül pályázott, hiszen a fogyatékkal élők kicsit más felszerelésekkel tudnak merülni. A pályázat hárommillió forinttal támogatta a projektünket. Lényeges, hogy a búvárfelszerelések nem olcsók. Megfogalmazódott bennem az is,hogy nem lesz elég, ha leoktatunk egy pár hátrányos helyzetű hölgyet, vagy férfit, erről mindenképpen készíteni kell egy dokumentumfilmet, amit széles körben bemutathatunk. Gondolok itt a külföldi hátrányos helyzetűeket támogató egyesületekre. Erre támogatást kaptunk az Axiál Kft-től – tudtuk meg Szathmári Zsolttól.

Mint mondta, most az a cél, hogy példát mutassanak, hogy van erre lehetőség. 

Szeretnék felhívni a figyelmet, hogy minél többen próbálják ki ezt az extrém sportot, a kollégáknak is bemutatják, hogy ez milyen fantasztikus dolog. 

– Sajnos, sokan megijednek ettől, de mi összefogtunk: a Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltség  és több tűzoltó önkéntes alapon segít. Megkerestük Szakáll Istvánt, a Bács-Kiskun megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének elnökét, valamint Vereczkei Zsolt többszörös paralimpiai bajnokunkat is bevontuk. A kommunikációban Csubákné Besesek Andrea konduktor segített – részletezte a búvároktató.

Csubákné Besesek Andrea konduktor
Fotós: Márton Anna

A búvárkodás nem csak élményhez juttatja a hátrányos helyzetűeket, de a vízben lévő állapot, a lebegés, a lazulás, a súlytalanság remek érzés, amit ők is átérezhetnek, emelte ki Csubákné Besesek Andrea. 

– Azt gondolom, hogy mindenkinek esélyt kell adni arra, hogy a lehetőségeihez képest részt vegyen programokban, hogy megvalósulhasson az, amit szeretnének. Szathmári Zsolt és Ossó János tűzoltó ezredes, a Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője keresett meg és örömmel csatlakoztam a programhoz. Természetesen nagy kihívás ez mindannyiunknak – mondta Csubákné Besesek Andrea, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője, aki civilként konduktorként dolgozik a Bajai Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben. 

A fogyatékosok búvároktatásra Down-szindrómás, mozgáskorlátozott, központi idegrendszeri sérült, gerincsérült, végtaghiányos, látássérült, valamint egy vak házaspár is jelentkezett. Az elméleti oktatás borzasztó pozitív élménnyel zárult emelte ki az oktató.

– Én 40 éve vagyok a szakmában, de még soha nem kaptam ennyit vissza, még gyerekektől sem, mint mikor a hátrányos helyzetűeket oktattam. Megdöbbentő volt, ahogy készültek és tudták az anyagot, mert részt akarnak venni. 

Voltak olyan érzékeny pillanatok, amikor valaki azt mondta, hogy azért van itt, hogy őt is embernek lássák, hogy ő ezt is meg tudja csinálni. Úgy érzem ez mindenkinek hasznos lesz és jó 

– fogalmazott Szathmári Zsolt.

Befejezték az elméleti foglalkozásokat, felkészítették a jelentkezőket a víz alatti kommunikációra. A különböző eszközök, felszerelések működését is megtanulták a jövendőbeli búvárok. Az oktató azt is hangsúlyozta, hogy sokkal nagyobb stressz lesz számukra a merülés. Nagyon sok mindent úttörőként dolgoznak ki a szervezők. Egyebek mellett a víz alatti kommunikációt vakok részére, ugyanis teljesen új kommunikációt alakítanak ki, kéznyomásokkal.

Az oktató és a megtanultak biztosítják majd a támaszt a vízben. A legnagyobb probléma a stressz leküzdése, utána már szabadon tudják élvezni az életet, hisz nincs gravitáció, térlátás, nincs tapintás. Összpontosítani kell, bízni és tanulni, emelte ki Szathmári Zsolt, de aki ezen átmegy egész biztos, hogy fülig érő szájjal fog kijönni.

Hamarosan elkezdődnek az uszodai foglalkozások, nyáron várható a nyílt vizes merülés. Aki sikeres vizsgát tesz, kap egy nemzetközi fényképes igazolványt és búvárkodhat a tengeren a búvárbázisokon. Sok helyen fogadnak hátrányos helyzetűeket és oktató jelenlétében, vagy merülésvezetővel párban kipróbálhatják a búvárkodást.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában