Nagytemplom

2023.02.04. 13:58

Majd hatmillió lépcsőt mászott meg 48 év alatt Voelker Roland

Nap mint nap feltekintünk a templom toronyórákra, történetüket mégis csak kevesen ismerik. Kecskeméten több templom tornyán is ékeskedik óra, ezek közül most a Nagytemplom órájának múltját mutatjuk be.

Sebestyén Hajnalka

Az időutazást Horák Béla A Kecskeméti toronyórák és órások XVI-XXI. századig című könyve alapján tehetjük meg. A széles körű kutatásokra alapozva rendkívül részletes bemutatás található az órákról a kiadványban, melyhez illusztrációként Sebestyén Imre képeslapgyűjtő hagyatékából válogattunk képeslapokat. Cikkünk része a Petőfi Népe régi Grátisz mellékletében megjelent múltidéző írásnak.

A bemutatást a Nagytemplom, vagy ahogy régen nevezték, az Öregtemplom toronyórájának történetével kezdjük el, mely 237 évre tekint vissza. Az első toronyóra 1786-ban készült el, amely már abban az évben, először augusztus 23-án mutatta a pontos időt. Ez az óra 32-éven át működött a templomtoronyban.

 

Az évek alatt többször kellett javítani. 1819. április 2-án a tűzvész következtében a toronyóra annyira megrongálódott, hogy már javítással sem lehetett rendbe hozni. Ezek után – április 5-én – úgy határozott a városi tanács, hogy egy új órát kell felállítani a régi helyett. Elkészítésére Praczner Ferenc pesti órásmester vállalkozott 1819. április 23-án. Az új toronyóra egész óra és negyedóra időpontokban már harangütéssel is jelezte az idő múlását. Az új toronyórát folyamatosan karbantartották, javították, gondozták. 1889-ben határozott úgy a város, hogy egy új órát állít fel. Több pályázó közül végül Mannhardt Johann müncheni óragyáros kapta a megbízást.

Az elmúlt évszázadok alatt toronyőrök és tűzoltók is járták a lépcsőt a toronyban. A kutatásokból az is kiderül: toronybeli őrkarzat, melyet a toronyórához hasonlóan, a város költségén tartották fenn. A toronybeli őrszoba védte télen a hidegtől az őröket.

Az új óra 1890. március elsejére készült el, felhelyezték a toronyba. Március 6-án délután 4 óra 20-kor már mutatta a pontos időt.

Nagyon értékes, ritka órát hoztak Kecskemétre, melyet sok nagyváros irigyelhetett. Az óra valósággal csodaszámba ment. Messze vidékekről jöttek megszemlélni. Évtizedeken keresztül híres volt pontosságáról, a járókelők nyugodtan igazíthatták hozzá késő, vagy siető órájukat. Érdekesség ezt az órát Voelker Roland 48 éven át gondozta. A végén a következőket mondta: Kitűnő a szerkezet, megszerettem és úgy ápoltam, óvtam, mintha tulajdonom lett volna. 48 éven át minden nap felmentem hozzá, megnéztem a szerkezetét, csak két hónapot hagytam ki, amikor 38 éves koromban tífuszt kaptam. Voelker Roland 17 500-szor gyalogolt fel a toronyba. Az óraszerkezethez 165 lépcső vezetett fel, ugyanennyin kellett visszajönnie, úgyhogy 48 év alatt majd hatmillió lépcsőre lépett. Az óraszerkezet 40 méter magasban van, úgyhogy felmenet és lejövet 700-700 ezer méter gyalogolt, összesen 1400 kilométert tett meg. Ezt a szíverőltető toronybajárást még 72 éves korában is minden nap folytatta.

Többszöri javítás és karbantartás mellett a mai napig működik a toronyóra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában