Képviselő-testületi ülés

2023.02.17. 06:55

Kijelölik a zajgátló védőövezetet a kecskeméti repülőtér körül

Elkezdődött a Helyi Építési Szabályzatban szereplő, a kecskeméti repülőtér körüli zajgátló védőövezet kijelölése. Ennek előnye, hogy a repülőtér fenntartója következményekkel szembesülhet, ha túllépi az előírt zajszintet a zajgátló védőövezetben. Erre a jelenlegi szabályzat nem ad módot. Erről a katonai légügyi hatóság képviseletében Lázár Béla ezredes beszélt a közgyűlés csütörtöki ülésén.

Horváth Péter

Képünk a kecskeméti repülőbázison készült

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

Ez alapján a zajterhelés szempontjából négy kategóriába, A, B, C és D övezetbe sorolják a repülőtér körüli területet. Az ezredes elmondta, hogy a védőövezet nem egy fizikai létesítményt, hanem térképen felvázolt vonalakat jelent. Ennek alapja a repülők közlekedéséből származó zaj, úgynevezett izofon görbékkel való ábrázolása, ami a zajnak kitett területek jelzésére szolgál. Az pedig azt jelöli, hogy a repülőgépek milyen pályagörbén, mikor és milyen rendszerességgel haladnak.

Lázár ezredes kifejtette, hogy a különböző betűjelzések azt mutatják, hogy milyen erős az egyes körzetekben a zajnak való kitettség. A zajjal leginkább terhelt az A jelű övezet. Az A övezetesek kérhetik az ingatlanuk megvásárlását a minisztériumtól, vagy teljes körű zajszigetelés beépítését, beleértve a födémet és a nyílászáró cserét, amit természetesen a reptér fenntartója finanszíroz. Az ezredes hangsúlyozta: a honvédség senki ingatlanát nem sajátítja ki, de a legzajosabb övezetben lakó tulajdonosoknak jogukban áll megvételre felkínálni azokat. A B övezetben élők zajszigetelést kérhetnek. A C övezetben lakók a nyílászárók hangszigetelését kérhetik.

Lázár Béla ezredes beszélt a zajgátló védőövezetről
Fotós: Bús Csaba

Az ezredes elmondta, hogy 2018-ban kezdődött az övezetek szoftveres modellezése és az elkövetkező 10 évre minden forgalmat figyelembe vettek az övezetek számításánál. Számba vették a polgári- és a szállítógépeket, a haderőfejlesztés új beszerzéseit, vagy a hajtóművek kipróbálását, ami különösen zajos tevékenység. A speciális szoftver minden olyan adatot tartalmaz, ami a prognosztizált zajnak felelhet meg. Az övezeteket a körülmények változásával néhány évenként újra vizsgálják.

Lázár ezredes arról is szólt, hogy zajmonitoring rendszert telepítenek az övezetekbe, amivel figyelemmel kísérik a zajszintet és bizonyos eseteket kivizsgálnak, ha túllépik az előírt határt. Az önkormányzat az izofon görbék telekhatárokhoz igazításában segíti a folyamatot. Falu György alpolgármester felajánlotta, hogy a térinformatikai rendszer adataival segítik az eljárást. Az adatok begyűjtése után következik a szakhatósági vizsgálat, majd néhány hónap múlva várható a védőövezet kijelölése, melyről minden érintett lakót tájékoztatnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában