Szalagavató

2023.01.28. 08:22

Ünnepet varázsoltak a hétköznapból a bajai iskola végzősei – galériával, videóval

Szalagavató ünnepséget tartottak a Szent László Általános Művelődési Központ Rátvay Zoltán Sportcsarnokában péntek délután. A végzősök felemelő eseményén zsúfolásig megtelt a sportcsarnok.

Márton Anna

A Szent László Általános Művelődési Központ végzőseinek szalagavatóját pénteken tartották

Fotó: Márton Anna

Hajdók Róbert intézményvezető ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a végzősök a hétköznapból ünnepnapot varázsoltak, amire egyszer majd nagyon jó lesz visszaemlékezni. 

– Bízom benne, hogy az itt eltöltött nyolc év alatt felkészítettünk benneteket a felnőtt életre. Hamarosan az osztályfőnökök feltűzik a szalagokat amelynek jelentése igazából csak annyi, hogy Szent Lászlós végzős diák vagy. Szimbolikus jelentést majd az eltelt idő ad neki. Pár év múlva érezni fogod, hogy a középiskoládnak, vagy inkább az osztályközösségnek mint összetartó, értékalapú közösségnek, milyen hatalmas jelentősége van – fogalmazott Hajdók Róbert igazgató. 

Végül Isten áldását kívánta a diákoknak, hogy a szalagavatóra való felkészülés és a táncpróbák alatt átélt élmények tegyék különlegesebbé a mai napot. – A meghatottságot és a könnyeket hagyjátok meg a szüleiteknek – tette hozzá az Hajdók Róbert.

Cikkünkben szereplő videó a Baon.hu Youtube-csatornáján is elérhető.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában