Fejlesztések

2023.01.17. 17:00

Tavasszal elkezdik a Nyíri út szélesítését Kecskeméten és bekötik az autópályába

Több mint egymilliárd forintos állami támogatást kap Kecskemét. A forrás a város megemelkedett energiaárakból adódó többletrezsiköltségének mintegy 80 százalékát fedezi. Erről és a városban folyó jelenlegi és jövőbeli fejlesztésekről beszélt kedden délelőtt Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a Gong rádió Mai téma című műsorában.

Horváth Péter

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a Gong Rádióban beszélt a napirendi pontokról

Fotó: Bús Csaba/archív felvétel

Mint arról korábban beszámoltunk, jó hírrel indult az év Kecskemét számára, január elején vált nyilvánossá a döntés, hogy több mint egymilliárd forint állami támogatást kap a megyeszékhely. Szemereyné Pataki Klaudia a Gong rádióban elmondta, város gazdasági teljesítőképessége és ereje a támogatási döntésnél meghatározó volt.

A kormány a megemelkedett rezsiköltségeket támogatja, ami megnehezíti a mindennapi működést. A jelentős többletár mintegy 80 százalékát megkapta a város támogatás formájában. A legkiemelkedőbb költségelem a távhővel fűtött intézmények – közintézmények, óvodák, bölcsődék – rezsiköltségeinek fedezése.

– Ezen intézmények fenntartási költségeiben szenvedtük el súlyos hátrányt, de ebből a hátrányból idén már előnyt kovácsolunk, hiszen év végére elkészül az új biomasszaüzem, amivel ki tudjuk váltani a gázfogyasztás mintegy 70 százalékát. Ezzel mérsékelni lehet az enerigiaárak hektikus áringadozását – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy akár arra is fel kell készülni, hogy nem lesz gáz és több lábon kell állni.

A közművelődési ágazatban volt nagyobb költségcsökkentés, több kulturális intézmény átmenetileg bezárt, vagy csökkentett nyitvatartási idővel működik. Ezt most felülvizsgálják és a polgármester szerint februártól megváltoznak ezek a körülmények. 

A könyvtár esetében is várható szolgáltatás-bővülés, a színház és a Hírös Agóra is folytatja működését. A háziorvosokkal is tárgyalást folytatnak. Vannak olyan háziorvosok, akik saját, illetve bérelt ingatlanukban nyújtanak szolgáltatást és az ő megemelkedett rezsifizetésük kompenzálásához is keresi a megoldást a város, támogatás formájában.

A Károly Róbert körút decemberben átadott új szakaszáról is szólt a polgármester, amiről elmondta, nem kellett reklámozni, mert már az átadás délutánján nagy forgalmat bonyolított. Ennek köszönhetően láthatóan csökkent a Március 15.-e utca forgalma, illetve a kerékpárosok és a gyalogosok is előszeretettel használják a kerékpárutat és a járdát.

Szemereyné Pataki Klaudia elmondta: amint március végétől újranyílik az aszfaltozás lehetősége, elkezdik a Nyíri út szélesítését, amivel kétszer egy sávval bekötik az utat az autópályába. Ezután pedig, szintén ebben az évben a hetényegyházi bekötőút építése kezdődik, amit az előzőhöz hasonlóan év végéig befejeznek.  

Az agglomeráció – Ballószög, Helvécia – tehermentesítése érdekében már elindultak az útépítések: zajlik az 54-es főútra és a Kiskőrösi út irányába haladó földutak szilárd burkolattal való ellátása. A város feladata, hogy a becsatlakozó Kiskőrösi úton a kereszteződés forgalmát enyhítsék, ezért az ideiglenes lámpás kereszteződést megrendelte a városvezetés.

A tao-támogatásokból városszerte fejlesztik a sportinfrastruktúrát, köztük a Széktói stadiont is. – A korábbi években kialakítottuk a műfüves pályát, az utánpótláshoz szükséges infrastruktúrát. A stadionfelújítás ütemezett felújítási tervének második ütemét is jóváhagyták a nyár folyamán. A gazdasági társaságok azonnal biztosították ehhez a tao-forrást, és meg tudjuk kezdeni a stadion második ütemű felújítását. Ezt azt jelenti, hogy a szemben lévő lelátó is az NB I.-hez alkalmas állapotba kerül, illetve a beléptető- és biztonsági rendszer, az öltözők és a büfé fejlesztését foglalja magában. A fejlesztés csaknem ötezer fő befogadására teszi alkalmassá a stadiont. Kitűztünk egy dátumot is, szeretnénk, ha a március végi Vasas-mérkőzésre ez elkészülne – mondta a polgármester a stadion felújításáról.

Lépéseket tesznek a „Szellemház” ügyében 

A múlt héten ismét lángba borult Mária körúti „Szellemház”-ról is szólt a polgármester. Elhangzott, hogy évek óta igyekeznek lépést tenni a probléma megoldására. A piaci szereplővel és a felszámolóval is tárgyalnak. A város három évvel ezelőtt tett vételi ajánlatot, de azt nem fogadta el a tulajdonos. Most olyan jogi eszközhöz nyúlt a városvezetés, mellyel beépítésre kötelezi az építtetőt. Ha nem teljesíti két éven belül, akkor az önkormányzat elindíthatja a kisajátítási eljárást.

– A türelmünk elfogyott, a környéken lakóké még inkább. Felháborító, hogy egyes tulajdonosok, akik az ingatlanért felelősek, így gazdálkodnak. Megmérgezik a lakók környezetét és az ő mindennapjaikat – hangzottak a polgármester kemény szavai.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában