Kecskemét

2023.01.26. 17:26

Rendőrségi szakemberektől kaptak képzést Bács-Kiskun polgárőrvezetői – galériával

A KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet és az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) megállapodása alapján a KTI támogatásából polgárőr egyesületi vezetők balesetmegelőzési és közlekedésbiztonsági képzését szervezte meg a Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség a Granada Hotelben.

Horváth Péter

Dr. Fekecs Dénes, az Országos Polgárőr Szövetség vármegyei szövetségének elnöke

Fotó: Bús Csaba

Dr. Fekecs Dénes az OPSZ vármegyei szövetségének elnöke elmondta, hogy a közlekedésbiztonság kiemelt terület a polgárőrségnél. A szervezet alaptevékenységei közé tartozik a jelzőőri szolgálat ellátása a baleseti helyszíneken.

Az év szlogenje idén a Gondoskodó polgárőrség. Ez a karitatív tevékenység mellett ugyanúgy érvényes a közlekedésben résztvevők biztonságának vigyázására, mint a prevenciós tevékenységekre.  

Fekecs Dénes rövid évértékelőt tartott, melyben kiemelte a tavaly Dunapatajon több mint háromezer résztvevővel megrendezett Országos Polgárőr Napot. A tavalyi év nagy kihívását jelentette a déli határszolgálat ellátása.

A vármegyei elnök a jelen helyzet miatt indokolt takarékosság szükségszerűségéről is szólt. Hangsúlyozta, hogy mivel drasztikusan megemelkedett az üzemanyagár, alapfeladataik ellátásánál tanácsos kerékpárral, robogóval kiváltani az autókat, ahol lehet. 
Ezt követően Farkas Attila főtörzszászlós, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési előadója tartott előadást a közlekedésbiztonság témájában. Egyebek mellett arról beszélt, hogy milyen okok vezethetnek a közúti balesetekhez, miként lehet elkerülni azokat és polgárőrként mi a megfelelő magatartás akkor, ha bekövetkezett a baj.

Piricsi Attila alezredes, a határrendészeti szolgálat alosztályvezetője Bács-Kiskun tanyás térségeiben tapasztalható illegális munkavállalás sajátosságairól beszélt. Emellett kérte a polgárőrök segítségét a feketemunkásokat embertelen körülmények között foglalkoztató és elszállásoló illegális munkaadók felderítésében és a velük szemben való fellépésben. Az alezredes előadásában hangsúlyozta, hogy a polgárőrök helyismerete nagy segítséget jelenthet a rászorultság említett vámszedőinek beazonosításában, és elfogásában. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában