Állatotthon

2023.02.07. 19:50

Szinte folyamatosan telt házzal működik a kelebiai állatmenhely

Közel egy évvel ezelőtt kezdte meg működését a tele­pülés határában a Kelebiai Kutyamentő Alapítvány ebrendészeti telepe és állat­otthona. A százhúsz kutya befogadására alkalmas menhely azóta szinte folyamatosan telt házzal működik, az alapítványnak jelenleg négy önkormányzattal van együttműködési szerződése, ennek keretében hetente kétszer gyűjtik össze és helyezik el a közterületen kóborló kutyákat.

Pozsgai Ákos

Paska István, a Kelebiai Kutyamentő Alapítvány kurátora mesélt a menhely feladatairól.

Fotó: Pozsgai Ákos

A Hatalmas a változás a menhely területén, a korábban szeméttel és bokrokkal borított részeket kitakarították, a veszélyes fákat kivágták, az egykor sertéstartó telepként működő ólakból kenneleket alakítottak ki, ahol jelenleg is közel százhúsz befogadott kutya várja a további sorsát. 
A menhely egyik sarkában elkerített részen külön kenneleket építettek, itt alakították ki az ebrendészeti telepet, ahonnan a kötelező karanténidőt töltik a kutyák és amit négy település – Csikéria, Jánoshalma, Kelebia, Zákány­szék – önkormányzatával kötött együttműködési megállapodás keretében működtet az alapítvány. 

– A megállapodásban a kóbor kutyák befogását, elszállítását és elhelyezését vállaltuk hetente kétszer. 

Mindezek mellett a települések közterületein elhullott állati tetemek begyűjtését és elszállítását is végezzük, amiket Kelebiára, az önkormányzati gyűjtőhelyre szállítunk külön megállapodás keretében. A kele­biai önkormányzatnak van szerződése az állati melléktermék és egyéb nem veszélyes hulladék átvételét és kezelését végző ATEVSZOLG Innovációs és Szolgáltató Zrt.-vel – mondta el hírportálunknak Paska István, a Kelebiai Kutyamentő Alapítvány kurátora. 

Az alapítványnak a befogott és elhelyezett kutyák darabszáma után fizetnek az önkormányzatok, van, amikor néhány napot kell várni a begyűjtéssel, mert megtelik kutyák­kal a százhúsz férőhelyes állatotthon, ami szinte folyamatosan telt házzal működik a megnyitása óta. 

– A Kiskunhalasi Állatotthonnal van a legszorosabb kapcsolatunk, ők veszik át a védenceink felét, a másik felének mi próbálunk felelős és szerető gazdát találni – mondta el Lukács Marianna, az alapítvány munkatársa, aki az ügyviteli dolgok mellett az állatok ellátását is végzi. 

– Van, hogy hetente négy-öt kutyát is gazdásítani tudunk, de van, amikor két hétig sem jelentkezik senki. 

Nálunk nem gyakorlat, hogy elaltatnánk a kutyákat, eddig egyetlen alkalommal volt rá szükség, amikor a menhely állatorvosa javasolta, mert a gondozásunkba vett eb viselkedése konkrét életveszélyt jelentett a többi kutyára és ránk nézve is – magyarázta Marianna, aki azt is elmondta, hogy örökbeadási szerződéssel adják ki az arra alkalmas gazdajelölteknek az ivartalanított, a kötelező oltásokkal és csippel ellátott kutyákat. 

– A feltételek között szerepel – kölyökkutyák esetében – a későbbi kötelező ivartalanítás, hogy nem lehet láncon tartani az ebet, valamint azon tartási feltételek, amik elvárhatók egy gondos gazdától. Az örökbefogadási szerződésben foglaltak szerint a tartás körülményeit ellenőrizhetjük is egy előre egyeztetett időpontban. Eddig két alkalommal kellett kiadott kutyát visszahoznunk az állatotthonba, egyik esetben a kutya nem jött ki az új helyén a többi társával, a másik esetben pedig az örökbe fogadó pár különvált egymástól, aminek a következményét a kutya sínylette meg, ezért haladéktalanul elhoztuk arról a helyről, a mai napig itt él az állatotthonban – foglalta össze Lukács Marianna. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában