Kiskunfélegyháza

2023.01.27. 16:11

Kirgizisztánt ismerhették meg az érdeklődők a Földrajzi szabadegyetemen — galériával

Zsúfolásig telt a városi könyvtár előadóterme csütörtökön a Földrajzi szabadegyetem Kirgizisztán — Hegyek, hágók, jurták, emberek című előadása alkalmával. A könyvtár egyik legnépszerűbb sorozatának vendége ezúttal Radics Tamás geológus, túravezető volt, aki a házigazda Bense Zoltán hegymászó, földrajztanár meghívására érkezett Félegyházára.

Vajda Piroska

Radics Tamás világutazó tartott előadást

Fotó: Vajda Piroska

Bense Zoltán bevezetőjéből kiderült, hogy meghívott vendége, Radics Tamás világutazó a járatlan utakat szereti, a vándorlás fontos szerepet játszik az életében. 

Mint kiderült, Radics Tamás geológus, idegenvezető, világutazó az elmúlt évtized alatt a Kárpátok hegyei után a világ különleges helyszíneit felkeresve magashegyi hegymászásairól szóló beszámolóival hívta fel magára a figyelmet, miközben az így szerzett tapasztalatait idegenvezetőként, túravezetőként is kamatoztatja Európa, Ázsia és Afrika magas hegyei között. Radics Tamás ezúttal vetítéssel egybekötött előadásában nyitott ablakot Kirgizisztán természeti kincsekben gazdag ismeretlen világára, melyen át megismerhette a közönség a Közép-ázsiai ország földrajzi értékeit, különleges állatvilágát, lakóinak életét, és azt, hogy miként változik az ország a nyugati civilizáció betörésének hatására.

Elhangzott, hogy a Közép-ázsiai táj valamennyi jellegzetességét magában hordozó Kirgizisztán igazi kuriózum a kalandvágyó, bakancsos utazók számára. Ősi vibrálásokkal átjárt vidék, amelyben a szocialista múlt meghatározó emlékei továbbra is a felszínen vannak. A szovjet idők romantikus hangulatát minden sarkon árasztó Kirgizisztánban tényleg úgy érezhetjük, hogy megállt az idő, a vöröscsillag még ott virít a buszmegállók felett, ütött-kopott öreg Ladák járják a kátyús utakat, magas hegyi legelőin a hegyi nomádok élik autentikus életüket, miközben, a fiataloktól pezsgő főváros Biskek, modern központtá fejlődik.

Radics Tamás előadásából megtudhatta a közönség, hogy a 199 ezer négyzetkilométer alapterületű országban 6,6 millióan élnek, ebből 1, 2 millióan a fővárosban, Biskekben. Az ország területének 92 százalékát magas hegység borítja, ezek átalagmagassága 7000 méter. Az ország 1990 óta független, korábban a Szovjetunió tagállama volt. Csodálatos hegyvidékei okán az országot Ázsia Svájcának is nevezik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában