Kiállítás

2023.01.24. 16:48

Kecskeméti diákalkotások is láthatók Tokióban

Kecskeméti II. Rákóczis diákok alkotásai is láthatók csütörtöktől Tokióban az Art beyond boundaries című tárlaton. A II. Rákóczis diákok méltán lehetnek büszkék alkotásaikra.

baon.hu

Fotó: Sumi-e Art Archívum, Japan (Kobayashi Studio)

Dr. Kriston-Vízi József az 1994-ben alapított Kecskemét-Aomori Baráti Kör alapító és tiszteletbeli elnöke örömmel számolt be a megyeszékhelyt is érintő jó hírről.

– Magyar idő szerint csütörtök hajnalban nyílik meg Tokióban, a japán Nemzeti Művészeti Központban az a nagyszabású nemzetközi kiállítás, amelyet 20. alkalommal rendeznek meg. Címe: Art beyond boundaries/ Művészet határok nélkül – kezdte az elején az elnök, majd további részleteket osztott meg.

– Még 2022 nyarán a szervezők, Kobayashi Tohun mester és felesége, Kobayashi-Toshei Harumi felajánlották magyar partnereiknek, hogy egy gyermek alkotói részlegben megyénk diákalkotásait is kiállítanák. Köszönhetően annak, hogy a japán művészházaspár nagyon kedveli Kecskemétet és Bács-Kiskun vármegyét. Felkértek engem, hogy válogassak diákalkotásokat, így a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjainak friss műveiből juttattam ki anyagot. A két felnőtt magyar képzőművész munkái mellett 33 kecskeméti diák munkáit láthatja majd a japán főváros nemzetközi értő közönsége, élükön a megnyitón részt vevő diplomaták között Dr. Kovács Emese kulturális attaséval együtt – tette hozzá Kriston-Vízi József.

A január 26. és február 6. között nyitva tartó nagyszabású kiállításon több tárlatvezetés és sajtóbejárás lesz.

– A kiállítást nagy érdeklődés kíséri majd. Ebből a szempontból is fontos, hogy hazánk világörökség helyszíneiről, valamint Kecskemétről színes fotók is láthatók, valamint a kiállításmeghívók egyikén Harumi művésznő alkotása, a budapesti Hősök terének emblematikus figurája, a Béke szobrának (Zala György) grafikai parafrázisa – nem véletlenül – kerül kiemelt helyre – mondta végül.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában