Bajnokság

2023.01.28. 13:02

Együtt sakkoztak az egykori polgármester tiszteletére Helvécián – galériával

Magó István egykori helvéciai polgármester emlékére fia, András ismét megrendezte a sakkbajnokságot a nagyközségben. A szombati versenyre a környékből is érkeztek versenyzők.

Sebestyén Hajnalka

Régi és új versenyzők is megmérették magukat

Fotó: Sebestyén Hajnalka

Sok éves hagyománya van a Magó István Sakkversenynek Helvécián. Egykoron, Magó István hívta életre a 2000-es évek elején a sakkbajnokságot. Az egykori polgármester maga is imádott sakkozni, és szerette volna, ha minél többen tudnak együtt hódolni szenvedélyüknek, és másoknak is megmutathatják a sakk sokszínűségét, izgalmát. Minden évben januárban rendezte meg a sakkversenyt.

A 2014-ben bekövetkezett halála után fia, András folytatta a verseny megszervezését. – Én is nagyon szeretek sakkozni, még édesapám tanított meg. Gyermekként sokat játszottunk együtt, a versenyeken is indultam. 

Halála után úgy éreztem folytatnom kell, és a sakkversenyt azóta az ő emlékére rendezem meg. Át is kereszteltem Magó István sakkversenyre a megnevezést 

– mondta dr. Magó András.

Az idei sakkversenyt szombaton délelőtt tartották meg a helvéciai művelődési házban. A megnyitón részt vett Balogh Károly polgármester is. – Sokat köszönhetek az önkormányzatnak. Ingyenesen biztosítják számunkra a helyszínt és a büféhez is hozzájárulnak minden évben – tette hozzá.

A versenyre a helvéciaik mellett érkeztek Kecskemétről, Ballószögről is. Voltak régi „törzsjátékosok”, akik már 15 éve kijárnak Helvéciára megmérettetni magukat, de új versenyzők is indultak. – Mindig öröm számomra, ha új játékosokat köszönthetek. Idén sikerült a fiatalokat is nagyobb számban megszólítani, mely fontos az utánpótlás szempontjából. Valamennyien amatőrök vagyunk, maga a verseny is amatőr, de ettől még nagyon izgalmas – mondta Magó András, aki szintén asztalhoz ült játszani.

A verseny végén a legjobb játékos kupát, érmet és oklevelet kapott, a többiek helyezés alapján érmet és oklevelet. A gyerekeket külön díjazták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában