Kecskemét

2022.12.02. 10:17

Új keresztény civil egyesületet hoztak létre Bács-Kiskun megyében

Egy új keresztény szerveződés alakult, Károlyi Bernát Keresztény Közéleti Egyesület néven. Az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatót csütörtökön tartották a kecskeméti Érseki Helynökség épületében.

Szalay Tamás

Harrach Péter, Dr. Salacz László és Dr. Mák Kornél a sajtótájékoztatón

Fotó: Szalay Tamás

Dr. Mák Kornél, Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, az újonnan létrehozott egyesület elnökeként ismertette főbb célkitűzéseiket. Eszerint az egyesület a keresztény közélethez, a keresztény identitáshoz és hitvalláshoz kapcsolódó programokat kíván megvalósítani. 

Az egyesület névadója, Károlyi Bernát ferences szerzetes, akinek élete meghatározó állomása volt Kecskemét. 1941- től a kecskeméti rendházba került át, mert megválasztották a helyi kolostor házfőnökének. Itt a rendházban embermentő tevékenységet végzett. A nyilasok elől bujkáló katonatiszteket, civileket egyaránt rejtegetett. Szembement a nácik zsidópolitikájával, keresztelt zsidó állampolgárokat és hamis dokumentumokkal látta el őket. 1949-ben a „demokratikus államrend és vezetői, a földbirtokreform és a zsidó felekezet elleni izgatás” vádjával börtönözték be, majd Vácon a rabkórházban halt mártír halát. A katolikus egyház erényes és érdemekben gazdag életútja miatt kezdeményezte boldoggá avatását.

Károlyi Bernát keresztény hitvallása és erkölcsisége összetalálkozik az egyesület eszmeiségével, ezért is választották a mártírt a szervezet névadójának. 

Az egyesület további céljai, hogy Kecskeméten és a megyében minden olyan programot és lehetőséget felvállaljon, ami a keresztény értékrendet előre viszi.

Harrach Péter teológus, a KDNP parlamenti frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy Károlyi Bernát neve egy olyan értékrendet képvisel, ami nagyon fontos a mai világban, amikor az értékvesztéssel, az identitás válságával kell szembe néznünk. 

Szükség van olyan civil szervezetekre, amelyek azt az eszmeiséget képviselik, amik stabilitást jelentenek. Egy olyan értékrendet, ami a természet törvényeire épül, illetve, ami a normális emberi életet testesíti meg. 

A frakcióvezető-helyettes kiemelten fontosnak tartja, hogy egy városban – így Kecskeméten is – ne csupán politikai pártok dolgozzanak, hanem ugyan azt az értékeket képviselve, mint politikusként, de civil eszközöket használva, civil szervezet tagjaiként teremtsenek értéket.

Dr. Salacz László országgyűlési képviselő is kiemelte a civil szervezetek jelentőségét. Ilyen és ehhez hasonló szervezeteken keresztül is érvényre kell juttatni a keresztény-konzervatív értékrendeket, így még több emberhez tudnak eljutni ezzel az eszmeiséggel.

Harrach Péter zárómondatában megjegyezte, hogy Károlyi Bernát egyik legjellemzőbb tulajdonsága a bátorság volt. Ez a tulajdonság kell, hogy jellemezze az embereket is ahhoz, hogy a világban maradandót tudjanak alkotni. Ezzel a gondolattal kívánt sok sikert és eredményes munkát az újonnan létrejött egyesületnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában