Kutatás

2022.12.13. 19:50

Több millió éve kihűlt vulkánokat vizsgálnak a geológusok a Dél-Alföld mélyén

Külföldi kutatócsoportokkal együttműködve vizsgálják a Dél-Alföld mélyén található vulkánokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) geológusai. Eredményeik segítik a jelenleg is aktív tűzhányók működésének megértését, valamint a mélyfúrások tervezését – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága a napokban az MTI-t.

baon.hu

A kristályos aljzat magmás kőzeteit is vizsgálják a geológusok

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A közleményből kiderült, hogy a földtörténeti peremidőszakban – körülbelül 250-300 millió évvel ezelőtt – rendkívül intenzív vulkáni tevékenység zajlott, lávaöntésekkel és kiterjedt robbanásos kitörésekkel, melyek eredményei ma Skandináviától egészen a Balkánig megtalálhatók. 

Több kilométer magas hegyvonulatok és mély völgyrendszerek, valamint több millió éve kihűlt vulkánok is húzódnak a Dél-Alföld sík felszíne, a földtörténeti viszonylatban fiatalnak mondható üledékes kőzetek alatt.

A tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén a 2010-es évek elejétől foglalkoznak az Alföld mélyén eltemetett magmás kőzetekkel. 2019 vége óta pedig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával folyik egy kutatási projekt, amihez a magyar mellett német és román szakemberek is csatlakoztak.

Hiánypótló feladat

A program egyik elsődleges célja a felszín alatt akár több kilométer mélyen lévő, kristályos aljzat magmás kőzeteinek feltérképezése és megértése. Sajnos ezen képződményekről idáig csak felületes, és gyakran félrevezető ismeretek voltak, elsősorban az 1960-80-as évek olaj- és gázkutatásaihoz kapcsolódóan. A magmás kőzettan, a vulkanológiai és az analitikai vizsgálatok fejlődése, valamint a lokális és regionális földtani ismeretek bővülése azonban ma már lehetővé teszi, hogy ezeknek az eltemetett, idős kőzeteknek a vizsgálatával magmás eseményeket rekonstruáljanak, és rajtuk keresztül az aktív – és akár a társadalomra is kockázatot jelentő – vulkánok működését is jobban megértsék a szakemberek.

A kristályos aljzat kőzeteinek megismerése a hazai geológiai szakma kiemelt, hiánypótló feladata, amely az alkalmazott kutatásokat, így például ásványi nyersanyagok kutatását is nagymértékben elősegíti, jobban tervezhetővé és kivitelezhetővé téve a mélyfúrásokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában