Kecskemét

2022.12.19. 06:55

Sokszínű tehetségével sikert sikerre halmoz Hornyák Zalán

A kecskeméti Kertvárosi Általános Iskola végzőse, Hornyák Zalán nem egy, hanem három területen is kimagaslik képességeivel. Serdülő birkózóként a magyar válogatott kerettagja, több rajzversenyen díjazták, és versmondásban is a legjobbak között jegyzik.

Sebestyén Hajnalka

Hornyák Zalán ezt az alkotást készítette a tavalyi nyolcadikosok ballagásának emlékére

Fotó: Sebestyén Hajnalka

– A legfrissebb sikereid a sporthoz kötődnek. Mikor kezdtél el birkózni?

– Az iskolában első osztályos koromban tartottak egy bemutatót, azonnal megtetszett. A ranglétrát járom végig, több csapatban is birkóztam már, jelenleg a KESI-nél versenyzem serdülő korosztály szabadfogású 52 kilogrammos súlycsoportban. A kezdetektől fogva jöttek a sikerek, melyek újabb és újabb lökést adtak, hogy folytassam. Ez motivál.

– Mivel fogott meg ez a sportág?

– Lehet benne küzdeni, ami jól jön az iskolai stressz levezetésében, hiszen szinte mindennap van edzésünk. Nagyon élvezem minden pillanatát, ennek is köszönhető, hogy az eredményeim visszatükrözik a kitartásomat, a sportág iránti alázatomat és szeretetemet.

– Melyek voltak az eddigi legjobb eredményeid?

– Amire nagyon büszke vagyok, az elért eredményeim alapján bekerültem az országos válogatott csapatba. Az előző tanévben Kolozsváron megrendezett nemzetközi versenyen birkóztam a magyar válogatott színeiben. Országos Diákolimpián 3. helyezett lettem, a magyar bajnokságon 2. helyezett. 

– Milyen eredményeket értél el a közelmúltban?

– Idén ősszel az Országos Diákolimpián ismét a 3. helyen végeztem. Novemberben Kassán egy újabb nemzetközi megmérettetésen, az Olimpiai Reménységek versenyén 7. lettem.

– Ezek szerint a célod az olimpia?

– Hosszú távon gondolkodom a sportban. A középiskolai tanulmányaimat a Bolyai Gimnázium sporttagozatán szeretném folytatni, bízom benne, sikerül bekerülnöm. A versenyzés terén továbbra is hazai és európai bajnokságokon szeretnék indulni, és persze mint a legtöbb sportolónak, nekem is nagy álmom, hogy kijussak az olimpiára. 

– A birkózás mellett igazán jó érzékkel alkotsz, melyet számos versenyeredményed és rajzod is bizonyít. Mit jelent számodra az alkotói folyamat?

– A rajzolás hobbi szinten van benne az életemben, már óvodás korom óta rajzolok. Az évek alatt több technikát is kipróbáltam, az akrillt, a pasztellt és a grafitot érzem közel magamhoz. Ezekkel tudom igazán kifejezni a gondolataimat. Járok az iskolában működő művészeti szakkörre, mely sokat segít tágítani a látásmódomat és finomítani a technikáimon.

– Versenyekre is jársz?

– Az évek alatt számos pályázaton, rajzversenyen indultam szép eredményekkel. Legutóbb két 2. helyezést is elértem, az egyiket a megyei rajzversenyen, a másikat egy tematikus rajzpályázaton.

– Szabadidődben sokat rajzolsz?

– Igazából az edzések, a tanulás mellett csak a hétvégeken és a szakkörön van időm alkotni, de akkor nagyon élvezem minden percét.

– Egy harmadik területen, a versmondásban is felfigyeltek már a tehetségedre. Mi vonz a versmondásban?

– Már alsós koromban is próbálkoztam, de a felsőbb évfolyamra értem be, amikor már a vers mondanivalóját is sokkal jobban megértettem. Jelenleg Ady verseivel tudok leginkább azonosulni, a költeményei nagyon magukkal ragadnak, különösen a Párizsban járt az ősz.

– Ezen a téren milyen sikereket értél el?

– Az előző tanévben a városi versmondó versenyen arany minősítést vehettem át. Bejutottam a „Regősök húrja” elnevezésű országos vers- és prózamondó versenyre is, melynek regionális fordulóján szintén arany minősítést kaptam, az országos döntőben pedig ezüstöt. 

– Az edzések és a rajz mellett mivel töltöd még szívesen az idődet?

– Focizok vagy kosarazok a srácokkal, és természetesen most a futball vb-t is figyelemmel kísérem. A braziloknak szurkoltam, akik sajnos már kiestek, de kíváncsian várom, ki lesz idén a legjobb, a világbajnok csapat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában