Közösségi program

2022.12.07. 20:50

Kiskőrös lakói ismét fásítási akcióban vettek részt

A település zöldítése a helyiek szívügye. A kiskunsági homoksivatag közepén elterülő város polgárai minden évben több alkalommal is fásítási munkát végeznek.

Barta Zsolt

Fotó: Shutterstock.com/illusztráció

Az Ültess Fát! Mozgalom Egyesület 2010-ben vállalta fel a közösségi faültetések megszervezését. Akkor ősszel 10 magyar kőrist ültettek el az evangélikus köztemetőben. Azóta az egyesületi munka következtében szinte egy kis erdőt telepítettek, az 1500-at is meghaladja a városban a szervezésükben elhelyezett fák száma. Az egyesület vezetője Filus Tibor, aki egyben városatya is a településen. 

Idén a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kezelt Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően tudott az Ültess Fát! Mozgalom Egyesület ismét december 3-án egy nagyobb közösségi faültetési programot szervezni. A zöld Kiskőrösért elnevezésű program keretében elnyert támogatás eredményeként a Sárkány, a Munkácsy, a Rákóczi utca egy szakaszán és a Baross utcában a Szendrey utcai kereszteződésig kerültek a földbe új növények. 

Az egyesület tájékoztatása szerint ezen az útszakaszokon korábban már két alkalommal is volt faültetés, de sajnos nagy számban kiszáradtak a növények, melyek pótlására most 65 zselnice meggy (vadcseresznye) fát ültettek el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában