Évzáró rendezvény

2022.12.16. 19:25

Gulyás Gergely: A Lakitelek Népfőiskola megőrzi a konzervatív értékeket – galériával

Ha a Hungarikum Ligetben körülnézünk, akkor láthatjuk, hogy a mögöttünk hagyott évtizedek – részben a rendszerváltás óta és 2010 óta – olyan látványos fejlődést hoztak, ami maradandó, és hosszú évtizedeken keresztül biztosítja, hogy legyenek olyan szellemi központok, amelyekre a konzervatív, a hagyományokat fontosnak tartó és megőrizni akaró közösség jövőjét is építeni lehet – fogalmazott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Lakitelek Népfőiskola évzáró rendezvényén.

Vajda Piroska

Az évzáró esemény vendége volt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter

Fotó: Bús Csaba

A Kölcsey Házban megtartott évzárón elsőként Lezsák Sándor házigazda, az országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke ismertette a Lakitelek Népfőiskola szervezeti felépítését. Elmondta, húszéves tervezőmunka után, tíz éve kezdődött el a Hungarikum Liget megvalósítása. A beruházásra 30 milliárd forint kormányzati támogatást kaptak. A komplexum ma már mintegy negyven épületből áll és jelenleg is épül az 1000 főt befogadó Kárpátia vendégház. Átadását jövő nyárra tervezik. Azt is hozzátette, hogy a komplexum tulajdonosa 2000 óta a szeged-csanádi püspökség, a vagyonkezelője pedig a Népfőiskola Alapítvány.

Az évzáró esemény vendége volt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki elismerően szólt a Lakitelek Népfőiskola tevékenységéről. Hangsúlyozta: a Lakitelek Népfőiskola sokrétűségében és sokszínűségében egyedülálló. Olyan kulturális központ, amely hosszú időn keresztül képes az értékeket megőrizni, és azokat a közös célokat szolgálja, amelyeknek köszönhetően Magyarország Európán belül kisebbségi álláspontot képviselve meg tud maradni, illetve Magyarországon belül az európai kisebbségi álláspont erős többséget kap.

Gulyás Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogyha meg akarjuk őrizni azt, ami Magyarországból nekünk fontos, akkor arra kell törekednünk, hogy ez a kisebbségi szemlélet hazánk határain belül többségben maradjon. 

Ám ahhoz, hogy a többség meglegyen, több olyan szellemi központra van szükség, ahol a mindennapi munka erősíti meg azt az összetartozást, azt a közösséget, amelyek köré Magyarország a következő nemzedékek időszakában a saját életét építeni tudja. Lakitelek amellett, hogy folyamatosan fejlődött, semmit sem veszített eredeti szellemiségéből. Szabadságban, rabságban, diktatúrában vagy demokráciában is a belső szabadság jellemezte. 

Ez a belső szabadság képes volt kimondani, hogy változtatni kell, és hazánkban a nemzeti gondolkodás megerősödésére van szükség. 

Mindenki másnál korábban ismerték fel azok, akik 1987-ben a lakiteleki sátrat felhúzták és megtöltötték, hogy a legfontosabb választóvonal a nemzeti és nem nemzeti között van, és minden más ehhez képes másodlagos. Ami azóta történt, akár a migrációs válság, akár azok a törekvések, amelyek Európának a nemzetek alkotta jellegét igyekeznek meggyengíteni, arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a törekvés helyes volt – fogalmazott a miniszter.

Nehéz év elé néz az ország

Gulyás Gergely az aktuális ügyek kapcsán elmondta, joggal és büszkén mondhatjuk, hogy a Trianon óta eltelt bő évszázad legjobb évtizede volt a 2010-es kormányváltás és a pandémia kitörése közötti évtized. Ehhez tevékenyen járultak hozzá azok a szellemi központok is, amelyeknek az egyik legjobb példája a Lakitelek Népfőiskola. Ugyanakkor hozzájárult az a gazdasági fejlődés is, amit egy fegyelmezett költségvetési politika, gazdasági növekedésre koncentráló gazdasági politika hozott. Kiemelte, hogy 2020 márciusától a koronavírus-járvány, majd Ukrajna oroszok általi megtámadása azzal járt, hogy soha nem látott problémákkal kell szembenézünk. A helyzetet súlyosbítja, hogy Európa ma képtelen a saját érdekeit megfogalmazni. Mindazok a döntések és intézkedések, amit a háborúra válaszként Európa elfogadott, különösen az energia területén kivetett szankciók, hozzájárultak ahhoz, hogy Európa a mindennapi életeben elszenvedője legyen ennek a háborúnak.

Gulyás Gergely szerint nagyon nehéz év elé néz az ország. A 2010-ben elkezdődött kormányzásuk óta a legnehezebb év lesz, de nem adják fel azokat a célokat, amelyekre kormányzásuk elején vállalkoztak. Ezek között a célok között fontos a közösségek megerősítése, azoknak a kulturális, tudományos, hagyományokat megőrző központoknak a működtetése és fenntartása, mint amilyen Lakitelek is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában