Nagy Korina

2022.11.26. 17:00

Öröm volt a versenyzés a kecskeméti diáklánynak az informatikai diákolimpián

Nagy Korina, a Bányai Júlia Gimnázium 10. osztályos tanulója bronzérmet szerzett a Törökországban megrendezett, lányoknak kiírt informatikai diákolimpián. Élményeiről, tapasztalatairól beszélgettünk a diáklánnyal.

Sebestyén Hajnalka

Aspendos ókori színháznál: (balról-jobbra) Fülöp Csilla, Nagy Korina, Nagy Boglárka, Éles Júlia, Szabó Zsanett, Erdősné dr. Németh Ágnes

Forrás: Beküldött fotó

– Mióta érdekel az informatika?
– Már alsós koromban érdekesnek találtam a matematikát, szívesen vettem részt versenyeken. Később rájöttem, hogy a matekban a logikát szeretem, az összefüggéseket. A programozásba is ezért szerettem bele, mert elvarázsol egy probléma összetettsége, egy ezt megoldó algoritmus szépsége. A programozással felsőben, talán hetedikben kezdtem el foglalkozni, de véleményem szerint sokkal többet számít az, hogy mennyi időt töltünk matekos jellegű feladatokon való gondolkozással, mint hogy mikor kezdünk el kódolást tanulni.

– A tanórai kereteken túl hol képzed magad informatikából?
– Sokat jelent a fejlődésemben a Nikházy László által tartott ProgTáborok, amelyek során egy hétvégén intenzíven programozunk csoportokban. Emellett kéthetente részt veszek az Alphacademy programozás óráin. Úgy vélem, a programozásban való fejlődés legjelentősebb része az, amikor egyedül foglalkozunk a feladatokkal. Rengeteg versenyprogramozás típusú feladat található a különböző weboldalakon, keressük egy hiba forrását vagy egy hatékonyabb algoritmusnak nézünk utána. Éppen ezért bárki, aki elég motivált eljuthat idáig sok gyakorlással, de természetesen óriási előny ha van a környezetében valaki, aki tud segíteni, ha elakad.

– Milyen eddigi versenysikerek vezettek az olimpiáig?
– Kilencedikesként a Nemes Tihamér programozási versenyen a döntőbe jutottam, mely előfeltétele volt, hogy részt vehessek az informatikai diákolimpia, azaz European Girls’ Olympiad in Informatics válogatóján. Ott sikerült a legjobb négybe kerülnöm, így vehettem részt a diákolimpián.

– Hogyan készültél a nagy versenyre?
– A felkészülésben segítséget nyújtott dr. Zsakó László témákba szedett előadásai és a tőle kapott feladatok, valamint egy mentor segített minket. A válogató után egy egyhetes felkészítőtáborban vehettünk részt Szegeden Erdősné dr. Németh Ágnes csapatvezetővel és Zsakó tanár úrral, ahol nem csak érdekes algoritmusokról tanulhattunk, míg este lazulhattunk. 

Nagy Korina
Forrás: Beküldött fotó

– Hogy zajlott a verseny?
– Két versenynap kellett helyt állnunk, mindkétszer egy ötórás időintervallum alatt dolgozhattunk négy feladaton. Nekem nagyon tetszettek a feladatok, ötletesnek találtam őket, és nagyon élveztem mind az öt órát, amíg foglalkozhattam velük. Az egyik feladat például több sakkfigura tulajdonságait is birtokló figuráról szólt. A kedvencemben pedig egy vonalakból álló elrendezéshez kellett saját kódrendszert kitalálni, és programot írni a kódolásra illetve a dekódolásra.

– Milyen eredménnyel zártatok?
– A verseny éremkiosztásának szabályai szerint az indulók fele kapott valamilyen érmet, 1:2:3 arányban arany, ezüst és bronzérmet. Minden ország négy diákot indíthatott, a magyar versenyzők közül hárman bronzérmet szereztünk, a negyedik lány alig pár ponttal maradt le az éremről. A versenyen 45 ország 153 indulója vett részt.

– Miben más a lányoknak szóló verseny a fiúkétól?
– A verseny neve European Girls’ Olympiad in Informatics, szóval igen, ez a verseny a lányoknak szólt. Általánosan igaz, hogy az informatikával foglalkozó nők aránya lényegesen kevesebb mint a férfiaké. Ez már általános iskolában vagy gimnáziumban is megmutatkozik, hogy a lányok sokkal kisebb számban vesznek részt programozás versenyeken mint a fiúk. Ennek a versenynek a célja, hogy motiválja a lányokat, hogy informatikával foglalkozzanak. Bátorítsa őket, hogy ez a terület nem csak a fiúknak való. A feladatok hasonló jellegűek mint a nagy, mindenkinek szóló diákolimpián, de lényegesen kevésbé összetettek.

– Milyen élményekkel tértél haza a versenyről?
– Egy hetet töltöttünk Törökországban, ebből ahogy már említettem két nap volt verseny, a többi napon kirándultunk, kikapcsolódtunk. Mindeközben lehetőségem volt beszélgetni más ország versenyzőivel, megismerni sok hasonló gondolkodású és érdeklődési körű lányt. Mindenképpen életre szóló élményeket szereztem mind a felkészülés, mind a Törökországban eltöltött egy hét során.

– Hogyan képzeled el a jövőd, gondolkozol az informatikában?
– Igen, mindenképpen az informatika valamelyik területén szeretnék elhelyezkedni. Szívesen foglalkoznék programozással az egyetem után. Azt még nem tudom pontosan, hogy hol szeretnék továbbtanulni, de jelenleg az ELTE programtervező informatikus szak a legesélyesebb.

– A szabadidődet mivel töltöd? 
– Ha nem programozok és nem matekozom, akkor barátaimmal és a családommal töltöm az időmet. Szerencsére mindenki támogat és motivál, ez is biztosan hozzájárult az elért eredményemhez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában