Adomány

2022.11.11. 14:04

Meleg takarókat adott a rászorulóknak a Bács-Kiskun megyei Polgári Védelmi Szövetség – galériával

Húsz darab meleg takarót adományozott pénteken a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség a Kadafalvi Polgárőr Egyesületnek, amit a polgárőrök az illetékességi területükön élő időseknek, rászorulóknak adnak át a hideg elleni védekezés céljából. A kecskeméti Domus-parkolóban megtartott átadón dr. Mák Kornél, a Kadafalvi Polgárőr Egyesület elnöke mondott köszöntőt és megköszönte a felajánló gesztusát.

Horváth Péter

Balról: dr. Fekecs Dénes, Kovács László, Mészáros Zoltán, dr. Mák Kornél

Fotó: Bús Csaba

Dr. Fekecs Dénes, a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szövetség elnöke és az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese beszédében hangsúlyozta: a megyei szövetség és a védelmi szövetség közötti együttműködés régre nyúlik vissza. Mozgékonyságának köszönhetően a polgárőrség gyakran találkozik a rászorulókkal, így könnyen célba juttatja az adományt. Emlékeztetett: a polgárőrség minden évben választ egy jelmondatot és tevékenységét, annak megfelelően végzi. Jövőre ez a Gondoskodó polgárőrség lesz, mely keretében a rászorulókat segítik, így ehhez is illik a mostani felajánlás. A gondoskodó polgárőrség eszméje nem előkép nélküli, hiszen a Covid-járvány idején országszerte nagy erőkkel segítették az időseket, betegeket a polgárőrök, és az oltási akciók biztosításából is oroszlánrészt vállaltak.

Mészáros Zoltán, a megyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke az átadáson elmondta, hogy működésük lényege tevékenységünkkel hozzájárulni a megye lakóinak élet- és vagyonvédelméhez. Ennek nem ők a letéteményesei, de aktív résztvevői annál inkább. Alapfilozófiájuk, hogy azokat segítik és támogatják, akik képesek, és azon túlmutatóan készek önmaguk és embertársaik testi épsége és vagyonvédelme érdekében cselekedni. Hangsúlyozta: vannak olyan élethelyzetek is, amikor közvetlenül a bajba jutott embereket kell segíteniük. Fontos az ilyen jellegű támogatásnál, hogy az elosztást-kiosztást közvetlenül végző szervezet valóban annak juttassa el az adományt, akinek azt szánják. Ez így volt a horvátországi földrengés károsultjainak megsegítésében és az ukrajnai lakosság részére biztosított meleg takaró felajánlásakor is. Erre a Kadafalvi Polgárőr Egyesület közreműködése garanciát jelent – emelte ki a vezető.

Kovács László, a Kadafalvi Polgárőr Egyesület titkára elmondta, hogy hat éve, megalakulásuk óta járják a kadafalvi, csalánosi és szarkási tanyavilágot, és vigyázzák az ott lakók biztonságát. Az egyesület már bekérte a segítségre szorulók címét a szociális szolgálattól és hamarosan célba juttatják a meleg adományokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában