Kecskemét

2022.11.24. 11:30

Hazánkban elsőként vált a Neumann János Egyetem korbarát egyetemmé – galériával

A Neumann János Egyetem a CédrusNettel folytatott több éves közös munkájának az eredményeként kiérdemelte a „korbarát” egyetem címet. Amelyik intézmény elnyeri ezt a pályázatot az vállalja azt a küldetést, ami az idősebb és fiatalabb generáció együttműködését, az idősek munkaerőpiaci helyzetének a fejlesztését tűzi ki célul. Az egyetem ennek megvalósítását az oktatásban, a tudományos ismeretterjesztésben és a legmodernebb tudás átadásában látja. Ezt a lehetőséget arra fogják használni, hogy megosszák azt a tudást, amivel az egyetem rendelkezik, azt átadják az időseknek, így ők eredményesen tudnak majd megjelenni a munkaerőpiacon és a közéletben.

Szalay Tamás

Nyit az egyetem az idősebb korosztály felé

Fotós: Szalay Tamás

Dr. habil Fülöp Tamás, az egyetem rektora kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a cím kiérdemléséhez az intézménynek sok kritériumot teljesítenie kellett. A Korbarát egyetemeknek van egy nemzetközi hálózata, ami megfogalmazza azt, hogy milyen feltételeket kell teljesítenie egy adott intézménynek ahhoz, hogy ezt a címet elnyerhesse. Meg van határozva, hogy milyen működési elveket, milyen belső mechanizmusokat, milyen kifelé irányuló kapcsolatokat kell kiépíteniük, és milyen tevékenységet kell folytatniuk. Ha egy intézmény megfelel ezeknek a kritériumoknak, akkor megadják a lehetőséget, hogy csatlakozzon ehhez a szövetséghez.

Ez a kezdeményezés eredetileg az Egyesült Államokból, Kanadából és Írországból indult. Mivel egy nagyon bonyolult és hosszú folyamat eredményeként lehet elérni a szövetséghez való csatlakozást, így az egyetem vezetése különösen büszke arra, hogy a „korbarát” címet elnyerték. 

Ezzel Magyarországon az első, világ viszonylatban pedig századik olyan intézmény a Neumann János Egyetem, ami csatlakozhatott ehhez a kezdeményezéshez.

Az egyetem számára az tette lehetővé a sikeres pályázatot, hogy évek óta a társadalmi felelősségvállalás jegyében az idősödő generáció kérdéseit is napirenden tartva, olyan kapcsolatokat alakítottak ki, amik segítik ennek a korosztálynak a fejlesztését és foglalkoztatását. Ennek egyik ékes példája a Neumann János Egyetem szervezésében létrehozott Hírös Senior Egyetem, ami szintén ezt a célt szolgálja. Fülöp Tamás kihangsúlyozta, hogy a kecskeméti CédrusNettel kötött megállapodás tette lehetővé azt, hogy „korbarát” kezdeményezéshez csatlakozni tudjanak.

Sági Norberta, oktatási rektorhelyettes, elmondta, hogy a teljesítési irányelvek között szerepel a második karrier biztosítása is az idős generációnál. Ez összefüggésben áll az oktatási lehetőségek bővítésével, ami lehetőséget ad a nyugdíjas korosztály aktív életvitelére. Ennek érdekében az egyetem és a CédrusNet közös munkájának eredményeként az idősek számára elérhetővé vált az egyetemi kurzusok és előadások látogatása. Ezzel, túl azon, hogy új perspektívát, új érdeklődési kört adnak a nyugdíjas korosztálynak, lehetővé teszik a generációk közötti együttműködés létrejöttét is. Sági Norberta ebben az intergenerációs oktatásban látja a legnagyobb kihívást, ami az idősek és fiatalok közös tanulását célozza. 

Mivel nagy az életkorbeli különbség, így az egyetem és hallgatók részéről egyaránt szükség van a közös érdeklődés és hangnem megtalálására. 

Ennek érdekében az egyetem idősebb tanárai előzetesen részt vettek olyan projektekben, pályázatokban, amik ennek a generációs „szakadéknak” a szűkítését célozták.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, aki szintén jelen volt bejelentő eseményen, nagy eredménynek tartja, hogy a Neumann János Egyetem Magyarországon elsőként lehet tagja a „korbarát” egyetemek szövetségének. Ezzel egyedülálló lehetőség nyílik meg a kecskeméti idős korosztály előtt arra, hogy a társadalom aktív tagjai lehessenek. Emellett a városi és egyetemi életet gazdagíthatják tapasztalataikkal, illetve az oktatásban kialakult egyedi látásmódjukkal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában