2022.11.06. 18:37
Folytatták a denevértornyok javítását a Kiskunsági Nemzeti Park munaktársai
A működési területükön álló denevértornyokat ezekben a hetekben járták végig, hogy a szükséges javításokat elvégezzék rajtuk. Ezeknek a mesterséges létesítményeknek sok kritériumnak kell megfelelniük, hogy szívesen elfoglalják őket a kis repülő emlősök – olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
Denevértorony a Sasér Erdőrezervátumban
Fotó: Hraskó István
Mint írják, a 10-12 méter magas, rendszerint fából készült építmények a mára visszaszorult idős ártéri erdők, odvas fák hiányát pótolhatják. Belső kialakításuk a denevérek speciális igényeihez alkalmazkodik.
Elsősorban nyáron, a szaporodási időszakukban használják a kolóniák. Az árterületeken található magasabb tornyok fémlábakon állnak.
A javítás során a szakemberek lécekkel befedték az évek során kialakult réseket, hogy a lehető legkevesebb napfény jusson be a „házakba”, hiszen az zavarná a denevéreket. A lyukak eltüntetése emellett azért is fontos, hogy távol tartsák a tornyok lakóira veszélyt jelentő ragadozókat, például a baglyokat.

Fotós: Hraskó István