Elismerések

2022.11.29. 17:29

Díjazták a tehetséges tanulókat és a tehetséggondozásban élen járó tanárokat – galériával

A kecskeméti Móra Ferenc Általános Iskola adott helyet kedden az idei Általános Iskolások Tehetségnapjának, ahol minden iskolából köszöntötték a fiatal tehetségeket és a tehetséggondozásban élen járó pedagógusokat.

Sebestyén Hajnalka

A városi elismerések Engert Jakabné (középen) adta át

Fotó: Bús Csaba

A műsor elején az M. Bodon Pál iskola művésztanárai zenéltek, majd a Kecskemét Táncegyüttes tagjai adtak rövid műsort. A megjelentek először Szabó Gabriella intézményegység-vezető köszöntőjét hallgathatták meg, aki kifejtette, hogy a tehetségsegítő iskolai program keretében céljuk a náluk tanulók az életkoruknak tehetségfejlesztésben vehessenek részt.

Az intézményben nagyon sokfélék a lehetőségek: a tehetségek a zene, tánc, képzőművészet, dráma és sport foglalkozásokból egyaránt választhatnak.

Hozzátette: a tehetség egyszerre áldás és teher, hiszen ahhoz, hogy a tehetség kibontakozhasson nagyon sok munkára, tanulásra, sokszor áldozatra van szükség.

Ezt követően Engert Jakabné alpolgármester osztotta meg gondolatait. Kiemelte: a tehetségeket nem elég segíteni és támogatni, értékelni is kell. A kiemelkedő eredményt elért tanulókat és a tehetséggondozó pedagógusokat meg kell jutalmazni, mert megérdemlik. Így tudják majd igazán kibontatkoztathatni tehetségüket. 

A köszöntők után Ladics Mónika, a polgármesteri hivatal Humánszolgáltatási Iroda – Közösségi Kapcsolatok Osztály vezetője koordinálta az átadási ceremóniát, a városi elismerések Engert Jakabné adta át. Ladics Mónika elmondta: idén minden iskola nevezhetett diákokat és tanárokat, egyéni és csapateredményeket is díjaztak, 30-80 ezer forint értékben. A diákokhoz hasonlóan a tehetsségondozásban jeles pedagógusokat is minden iskolából díjaztak. 

A következő diákok tehetségét és pedagógus tehetséggondozó munkáját ismerték el: 

Zrínyi Ilona iskolából: Kis Balázs tanuló és Knódel Éva testnevelés-földrajz szakos tanár. Béke iskolából: Bohner Hugó, Pletser Panna, valamint Polyák Emese tanítónő. Tóth László iskolából: Baranyi Letícia, Radics Milán, valamint Miklódy Csilla rajz szakos tanár.
Magyar Ilona iskolából: a III-IV. korcsoportos asztalitenisz csapat (Bíró Máté; Szél Botond; Balla Botond; Pásztor Noel), Bereczki Gergely, valamint Keskeny Erika matematika-történelem szakos tanár. Corvin Mátyás iskolából: Maróti Ivett, Farkas Dóra Szófia, valamint Szabóné Mongyi Gabriella tanítónő. Kertvárosi iskolából: Murai Regina, Hornyák Zalán, valamint Kulcsár Marianna magyar-dráma szakos pedagógus.
Mathiász János iskolából: Szablics Miklós Kállai Boglárka Lakosa Zsolt testnevelő tanár
Arany János iskolából: Röplabda csapat (Komáromi Dávid, Veszelszki Kende Koppány, Csillag Zsombor Zalán, Oláh Martin Olivér, Gór Bence József, Szénási Hunor, Szénási Noel Zsolt, Tózer-Nemes Bence, Farkas Marcell Erik, Aradi Dávid, Kovács Dominik, Fábián Csongor Gergő), Péli Adél, valamint Bálintné Mészáros Mónika tanítónő.
Vásárhelyi Pál iskolából: Vásárhelyi Robotika Tehetséggondozó Csoport (Illés Balázs, Bársony Bence, Horváth Ármin, Polyák Ádám), valamint Vass-Eysen Ábel tanító, drámapedagógus. Kadafalvi iskolából: Várnagy Nimród Zsolt, Kadafalvi Iskola rugby csapata (Marozsi Lili, Koczka Flóra, Pintér-Deák Petra, Miklós Anna, Mészáros Larissza, Furdan Gréta, Kis Ibolya, Tóth Tímea, Simon Alexa, Polyák Nóra, Juhász Jázmin, Forgács Szonja, Szabó Panna, Bene Márk, Sebestyén Álmos, Gyulai Gergő, Szabó Benedek, Kovács Dávid), valamint Vágó Csaba testnevelő tanár.
Ménteleki iskolából: Takács Kitti, Borsos Áron Koppány, valamint Gere Hedvig Emma tanító. Móricz Zsigmond iskolából: Laczkó Alíz, Horváth Cintia, valamint Szebellédi Beáta magyar szakos pedagógus.
Lánchíd iskolából: Lánchíd Tornász csapat tagjai (Csujok Ida, Mezei Mira, Kosik Rita, Balla Jázmin, Balla Viola, Harkai Szófia), Kovács Kamilla, valamint Mészáros Katalin tehetségfejlesztő szaktanácsadó, az iskola volt igazgatója. II. Rákóczi iskolából: Szász Brigitta, Szénási Dorina, valamint Nánási Gabriella angol szakos pedagógus.
Kodály iskolából: Varnyú Szonja Gabriella, Szécsi Éva Henrietta, valamint Durányik László karnagy. Református iskolából: Helenkár Erik, Tamasi Lili, valamint Szondiné Asztalos Éva magyar-angol-orosz szakos pedagógus.
Petőfi Sándor katolikus iskolából: Ficsor Dominik, Raskó Endre István, valamint Oravecz Márta magyar-ének szakos tanár. Piarista iskolából: Jobbágy Gerzson, Virág Eszter, valamint Nagy Béla tanító. Katedra Általános Iskolából Gál-Kis Zsuzsanna, Juhász Enikő, valamint Lovas Tibor művésztanár.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában