Szövetség

2022.10.10. 13:50

Összefognak a kalocsai civil szervezetek, együtt dolgoznak a közös célokért

Pályázatokon és például a médiában is közösen dolgoznának tovább a kalocsai civil szervezetek, hogy hatékonyabban vegyenek részt tendereken és az eddiginél nagyobb figyelmet vonjanak magukra. Ezekre a közös feladatokra több koncepció is született – így a Kalocsa és Térsége Civil Szervezetek Szövetsége közös értekezletre hívta a tagságot.

Gábor János

Mostantól minden hónapban egyeztetik lehetőségeiket a civil szervezetek és támogatóik.

A Szövetség mintegy negyven szervezetet tömörít, és híven eredeti küldetéséhez azon dolgozik, hogy minél gördülékenyebb együttműködésre sarkallja őket. Az Octopus Egyesület egyik alapítója, Zsáki Viktor a baon.hu-nak nyilatkozva elárulta: bár az energiaválság a civil közösségek működésére is hatással lesz, megfelelő szervezéssel és közösen használt helyiségekkel ezt is áthidalhatják. A munkavégzésre, vagy rendezvényekre igénybe vett terekről az önkormányzattal is egyeztetést kezdeményeztek.

– Az a koncepció, hogy igyekszünk minden hónapban legalább egyszer leültetni a civil szövetség tagjait és támogatóit; ezzel rendszeressé tudjuk tenni a kapcsolattartást 

– vázolta Zsáki Viktor, a szövetség nemrég megválasztott elnöke. Hozzátette: ezúttal Filvig Géza polgármester is jelen volt a találkozón, hogy körvonalazza, milyen változásokra számíthatnak az egyesületek az energiaárak elszállása miatt.

Arról, hogy konkrétan mely, civil szervezetek által is használt önkormányzati ingatlanok működését kell korlátozni, vagy ideiglenesen leállítani, csak a hétfői képviselő-testületi ülésen hangzik el, viszont a városvezető jelezte: továbbra is segítik helyszínekkel az egyesületek munkáját, csak a jelenleginél összevontabb formában.

Zsáki Viktor közölte: már az ügyben is sikerült előrébb lépniük, hogy felkutassák a közös pályázati lehetőségeket – erről, pontosabban a Nemzeti Együttműködési Alap forrásairól a Bács-Kiskun megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ kiskőrösi munkatársai tartottak előadást. Mint mondta, konkrét konzorciumi pályázatokról egyelőre nincs tudomásuk, ám az eddig elnyert forrásokat igyekeznek olyan módon felhasználni, hogy a szövetség teljes tagságát valamilyen módon bele tudják vonni a megvalósításba. Ez például ahhoz hasonló módon történhet meg, mint az aktivisták közös adatbázisa, hogy meg tudják osztani egymás között a humán erőforrásokat, hiszen így jelentősen könnyebbé válhatnak, például a logisztikai feladatok.

A szervezetvezető hangsúlyozta: produktív egyeztetést tudtak tartani az év végi nagyüzemről is, amikor a legtöbben valamilyen ünnepi, karácsonyi rendezvényt, gyűjtést, más karitatív akciót tartanak. Ezen a téren már biztosan lesz összehangolt munka, ahogy a digitális tartalomkészítésben, illetve az – elsősorban online – médiában való megjelenés terén, hiszen nem kérdés, hogy ezen a téren mindenki erősebb jelenlétet igényelne.

Nagy előrelépésnek tartja, hogy a kerekasztal-beszélgetésen most már olyan személyek is megjelentek, akik nem alapítványi, vagy egyesületi vezetők, sőt, egy ilyennek sem tagjai, ám lokálpatriótaként hatékonyan állnak ki helyi ügyek mellett - akár közösségi életről, akár médiaszereplésről, vagy kulturális és sporteseményekről legyen szó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában