Kecskemét

2022.10.21. 06:55

Mintha a levegőt pengetnénk: Forgó Olivér infrahárfa-találmánya nagy sikert aratott

Infrahárfát készített Forgó Olivér. A húrokat az infravörös tartományban működő fénysugarak helyettesítik, így látszólag az üres térben mozgatott kézmozdulatokkal lehet dallamot játszani a hangszeren. A bányais 10. évfolyamos diák fél éven át dolgozott találmányán, mellyel kivívta tanárai elismerését és óriási sikert aratott a Kutatók Éjszakáján.

Sebestyén Hajnalka

Forgó Olivér (jobbról) először a Kutatók Éjszakáján mutatta be infrahárfáját.

Fotó: Sebestyén Hajnalka

 Sok diák élvezi a természettudományos órákat, és akadnak néhányan, akik ezen túlmenően kihívást éreznek, hogy az addig megszerzett tudásukkal kísérletezzenek. Ennek az elhivatottságnak köszönhető, hogy Forgó Olivér egy új, különleges eszközt alkotott. Az infrahárfáját a tanárai után diáktársai és a közönség a közelmúltban megrendezett Kutatók Éjszakáján ismerhette meg. Találmánya hatalmas sikert aratott, rengetegen hárfáztak asztalánál. 

– Mindig is érdekeltek a technikai dolgok, különösen a villanyszerelés. A családban mindkét nagypapám ezzel foglalkozott, így már kiskoromban magával ragadtak a szakma tudnivalói. Míg más kisautókkal játszott, én szívesebben ismerkedtem a villanykapcsolók működésével. Hatévesen pedig már izzókat világítottam meg elemmel – mesélte Olivér, aki a fizika és kémia iránt egyaránt érdeklődik, villamosmérnöknek készül.

Szórakozás, majd komoly munka

A most 10. évfolyamos tehetség az általános iskola első négy osztályát az Arany János Általános Iskolában végezte, majd kisgimnazista lett ötödiktől a Bányai Júlia Gimnáziumban. 

– Alig vártam a 7. osztályt, hogy fizikát tanuljak, igaz addigra már bőven volt gyakorlati tudásom. 

Az izzók után jöttek a fejlettebb elektronikai készülékek, rengeteget képeztem magam a nagypapáimnak és az internetnek köszönhetően. 

Eleinte csak szórakozásból, játékból kísérletezgettem, később már a tervezés szintjére léptem, és komolyan, tudatosan építettem az eszközöket. Komplex projekteken dolgozom. A szakmai fejlődésemet a tanórai anyag, a szakköri plusz órák, az interneten való tudásanyag bővítésem és Kiss Róbert tanár úr robotikai órái egyaránt segítették – tette hozzá Olivér, majd felidézte az infrahárfa létrejöttének történetét.

Egy fotó alapján indult a tervezés

– Az infrahárfa egy elektronikai eszközökkel készült húros hangszert, amelyen nincsenek húrok. A húrokat az infravörös tartományban működő fénysugarak helyettesítik, azaz a látszólag az üres térben mozgatott kézmozdulatokkal lehet dallamot játszani a hangszeren. Labancz István kémiatanárom adta az ötletet. Egy nemzetközi szakkiállításon látott egy hasonlót, lefotózta. Ebből a fényképből indultam ki, a készülék technikai hátterét nem ismertem. Fél éven át tervezgettem, mire eljutottam arra a pontra, hogy a kivitelezés szakaszába léphetek. 

Maga a megépítése már csak két hetet vett igénybe. Nagyon örülök, hogy sikerült megvalósítanom!

– jegyezte a 16 éves tehetség, aki úgy véli, hogy a természettudományi, azon belül is a fizikai tudása mellett ezen találmányokhoz elengedhetetlen technikai jártassága is. Nagypapái jóvoltából számára nem jelent akadályt a barkácsolás, a faanyagok megmunkálása sem. Egy-egy eszköznél ugyanis fúrni-faragni is tudni kell.

Zene a köbön

Az infrahárfa mellett a zene más területe is közel áll Olivérhez. 

– Az iskolában én biztosítom a hangosítást a rendezvényeken. DJ-ként is bemutatkoztam már pár bulin. Készítettem saját diszkógömböt és egyéb diszkófényeket is – mondta. 

Olivér a végén elárulta, újabb projekt van készülőben, mely az emberi testben futó idegekkel áll majd kapcsolatban. Ebben Labancz tanár úr lesz a segítségére. A kísérletezéseinek az iskola laborjai adnak helyet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában