Galériával

2022.10.02. 20:17

Kelebiai vasutasok visszaemlékezései: elkészült a hiánypótló kötet

A kelebiai vasútállomás közel másfélszázados történetét öleli át az a könyv, amelyet Bálint Sándor írt és a napokban mutatták be Kelebián abból az alkalomból, hogy 140 évvel ezelőtt állt meg az első vonat a kelebiai állomáson. A jeles alkalomból egy, a magyar vasút világát bemutató fotókiállítás is nyílt is a Magyar-Szerb Agrárkereskedelmi Központ aulájában, valamint bemutatták Tapodi Ottó Régi idők vasútja című állandó kiállítását is.

Pozsgai Ákos

A kötet bemutatója mellett fotókiállítás is nyílt Kelebián

Fotó: Pozsgai Ákos

A több mint százötven oldalas könyv egy töredék a kelebiai vasútállomás történelméből, az itt dolgozó emberek múltjából, arról a történelmi folyamatról, amely másfélszázada kezdődött, amikor 1871-ben döntés született a Budapest-Zimony-vasútvonal megépítéséről, melyet követően bő 10 év után 1882. december 5-én begördült az első szerelvény a kelebiai vasútállomásra.

– Régi tartozásként élem meg ennek a kötetnek a megjelenését – hangsúlyozta köszöntőjében Maczkó József polgármester, aki köszönetet mondott a kelebiai vasutasoknak, akik közel másfélszázada üzemeltetik a község legnagyobb ipari és gazdasági egységét.

– Nem egy száraz monográfiai gyűjtemény összeállítása volt a cél, hanem egy olyan történeti visszatekintés, amely a levéltári adatok és fényképek mellett helyet ad a volt és jelenlegi vasutas dolgozók személyes visszaemlékezéseinek is, épp ezért számos interjú készült, amelyen keresztül az olvasó megismerheti, hogy milyen volt a kelebiai vasút. 

A szerző Bálint Sándor, komoly kutatómunkát végzett és számos interjút készített a könyv elkészítéséhez 

– emelte ki a település vezetője, aki szerint a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításával egy új korszak kezdődik a kelebiai vasútállomás életében is. – Megtisztelő, hogy Kelebia község kezdeményezése volt az első, amely emléket állít az elmúlt időknek – fűzte hozzá Maczkó József polgármester, aki azzal zárta gondolatait, hogy később újabb kötet megjelenését tervezik, amely a későbbi idők történéseket foglalja majd össze.

Bányai Gábor, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa, a térség országgyűlési képviselője szerint ennél aktuálisabb nem is lehetett volna a könyvbemutató, mert gőzerővel folynak a Budapest-Belgrád vasút fejlesztés Kelebiát is érintő munkálatai. – A régi vasútállomás korszakának elmúlt 140 éves fejezete zárul le, mely egy még ütemesebb, merészebb, óriási változásokkal teli lapjait nyitja meg a következő kötet új hasábjain – fogalmazott.

Bálint Sándor, a könyv szerzője elmondta, hogy a kötet öt fejezetben, más-más módon mutatja be a kelebiai vasút, a Budapest-Zimony-vonal építését, az egykori vasutasok elbeszéléseit, anekdotáit és a település történetét.

Dr. Szenczey Balázs a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Kelebiát is érintő vasútépítésről szólt, hangoztatva, hogy a 140 éves vasútállomás születésnapja egyben egy újjászületés is lesz nemcsak a vasútállomásnak, hanem a térségnek is. – A vasútállomás és a község jelentős része is meg fog újulni. 

A műszaki dokumentáció nagyon sok mindennel kiegészült, új állomás lesz, korszerű, minden igényt kielégítő új ellátóhely, egy 3 ezer négyzetméteres új peron, 34 ezer négyzetméternyi zajvédő fal, új kamerarendszer és a település két részét összekötő aluljáró is épül, 2025 végére várható az átadás 

– mondta el a vezérigazgató.

A könyvbemutató helyszínén, a Magyar-Szerb Agrárkereskedelmi Központban a szegedi székhelyű Vasúttörténeti Alapítvány országos vasutas fotókiállítása is látható volt, valamint a kelebiai vasútállomás közelében egy családi ház udvarán kialakított, Tapodi Ottó Régi idők vasútja című kiállítását is bemutatták Varga Sándor nyugalmazott állomfőnök tárlatvezetésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában