Galériával

2022.10.15. 13:03

Jó hangulatban telt a bibliaismereti vetélkedő Kecskeméten

Idén is rendkívül jó hangulatban került megrendezésre az „Integrációs programok a szebb nyugdíjas évekért" projekt keretében a bibliaismereti vetélkedő. A versenyben négy fős csapatok mérték össze tudásukat a Szent Könyvvel kapcsolatban. A csapatok a kecskeméti nyugdíjas klub tagjaiból és a kecskeméti iskolák tanulóiból alakultak meg. A rendezvény célja, hogy bizonyítsa a felekezetek hitében az alapvető egyezőségeket, hogy erősítse a generációk közti együttműködést, és hogy a Bibliát, mint a keresztény hitvallás alapdokumentumát, minél jobban megismerjük.

Szalay Tamás

Nyugdíjasok és diákok vettek részt a vetélkedőn.

Fotó: Szalay Tamás

A bibliaismereti vetélkedőnek idén a Kecskeméti Baptista Gyülekezet imaháza adott otthont. A rendezvény megnyitóján a főszervező, Juhászné Balasi Franciska Ady Endre Volt egy Jézus című verséből idézett. Dr. Tiba István, a rendezvény szülőatyja beszédében köszönetet mondott a jelen lévő Kis János evangélikus lelkésznek, aki szintén sokat tett azért, hogy ez a vetélkedőt már tizenkét éve megrendezhessék. A nyitó beszédet egy igazi kuriózummal tette még érdekesebbé Tiba István, ugyanis magával hozott egy Bibliát, amit 1875-ben adtak ki. A könyv egy családi örökség, aminek első tulajdonosa a dédapa édesapja volt. A könyv első oldalán egy kézirat is szerepelt, miszerint Tiba István ükapja azért vette meg ezt a Bibliát, hogy a feleségének esténként legyen mit felolvasnia. Ezzel a különleges örökséggel vezette elő beszédét, amiben hangsúlyozta, hogy a rendezvény egyik fő célja, hogy közelebb kerüljünk a Bibliához és magához Istenhez.

Mike Sámuel a Kecskeméti Babtista Gyülekezet lelkésze kérdésünkre elmondta, hogy ez a vetélkedő tökéletes bizonyíték arra, hogy sok felekezet emberei összhangban, közös értékeket vallva képesek együttműködni. 

A lelkész szerint a rendezvényen a lexikális tudásnál sokkal fontosabb az, hogy a Biblia olvasásával és tanulmányozásával milyen mértékben vagyunk képesek megváltoztatni az életünket. Külön kiemelte, hogy mekkora öröm számára, hogy látja az idős és a fiatal generációt együtt dolgozni valamin. Sok minden mással együtt, ezt az értéket is adja a vetélkedő a résztvevőknek.

A verseny maga az online térben zajlott, aminek a kérdéssorát már korábban kitöltötték a versenyzők. A helyszínen egy hasonló kérdésekből álló bibliaismereti TOTÓ kitöltése várt a csapatokra. A rendezvény szervezője, Juhászné Balasi Franciska maga is átnézte a Bibliát a kérdéssor kitöltéséhez, hogy teljes hitelességgel indíthassa útjára a versenyzőket. A múlt évben tértek át vetélkedő online megrendezésésre, amit a továbbiakban is szeretnének folytatni. Idén a személyes kapcsolatok erősítésére szervezték meg ezt a rendezvényt, amit a TOTÓ-val fűszereztek, aminek a megoldásával újból összemérhették tudásukat a versenyzők. A vetélkedőre idén több, mint húsz csapat regisztrált. Az „Egy klub, egy iskola” mozgalom keretében általános iskolásokból és nyugdíjas klub tagokból álltak össze a négytagú csapatok, akik részt vettek a vetélkedőn.

A személyes verseny kérdéssorának a kitöltése után, Mike Sámuel lelkész történetmesélésével rávilágított arra, hogy mekkora térítő szerepe van a Bibliának. Olvasásával képesek vagyunk saját magunk és mások életét is megváltoztatni. Beszédét egy gitárral kísért közös énekléssel zárta a versenynek otthont adó imaház lelkésze.

A rendezvényt záró főeseményeként, kihirdették a bibliaismereti vetélkedő győzteseit. A díjakat a szövetség elnöke, Kormányosné Makai Eszter adta át.

A verseny helyezettjei az alábbiak szerint alakult:

A jelenléti vetélkedő 1 helyezettjeként a 12 éve alapított Városi Bibliaismereti Vetélkedő vándorkupát 1 évre a Rendőrségi Nyugdíjasok Bács-Kiskun megyei Egyeseülete csapata kapta. A csapat nyugdíjas tagjai Gáspár Tibor, dr. Rákosi Mihályné, diák tagjai Radics Milán, Petrik Evelin, Jázmin.

2. helyezett: Szófia Görögkatolikus Nyugdíjasklub, melynek tagjai dr. Polgár Lászlóné, Ormándi Éva és Adler Kende, Hegyközi Bálint diákok.

3. helyezett: dr. Harsányiné dr. Vörös Lídia, dr. Gazsó Katalin, Sándor-Theszáry Szabolcs, Balogh Szonja  diákok.

Az idei évben alapított Online Bibliaismereti Vetélkedő Legeredményesebb Résztvevői  1. helyezettje,  a plakett nyertesei: Dr. Kovács Katalin, Dr. Hamar Norbertné és Hamar Sára, Sárkány Emma diákok.

2. helyezett: Kiss Sándor, Kissné Agárdi Erzsébet és Adamek Adél Zsófia, Szűr Sarolta diákok.

3. helyezett: Pappné Csaplár Krisztina, Baráth Imréné és Brán András, Magyar Vivien diákok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában