Távhődíj-emelkedés

2022.10.14. 13:27

Javasolják, hogy távhő helyett klímával vagy árammal fűtsék irodáikat a halasi vállalkozások

Keményen érinti majd a távhőszolgáltatást igénybe vevő vállalkozásokat is a távhődíj emelkedése, ezért arra kéri a vállalkozókat a Halasi Városgazda Zrt. igazgatója, hogy próbálják meg más módon megoldani az üzlethelyiségeik fűtését. Molnár Ferenc szerint akár tízszeresére is nőhet a számla, amit lehet, hogy sokan nem tudnak majd kifizetni és bírósági eljárások tömkelege indulhat majd ez miatt.

Pozsgai Ákos

A halasi távhőszolgáltató épülete.

Fotó: Pozsgai Ákos / illusztráció

Mintegy ötven halasi vállalkozást – fodrászokat, kereskedőket műkörmösöket, ügyvédi irodákat és más szolgáltatást végzőket – érint a távhő árának emelkedése, a távhőszolgáltatást végző Halasi Városgazda Zrt. vezetője arra figyelmeztet, hogy míg a lakossági fogyasztók esetében nem emelkedik nagyobb mértékben a távhőszámla, a vállalkozások számára azonban drasztikusan, akár a tízszeresére is növekedhet a távhő ára. Molnár Ferenc szerint a vállalkozások jelentős része nem fogja tudni kigazdálkodni ezt az áremelést, ezért a későbbi kellemetlenségek elkerülése érdekében azt javasolja az érintett vállalkozásoknak, hogy klímával, elektromos fűtőberendezésekkel, vagy más módon próbálják meg kiváltani a helységek fűtését.

Eddig néhány üzlettulajdonos jelezte a távhőszolgáltató felé, hogy nem várja meg a magas távhőszámlát és inkább szerződést bont.

– Az alapdíj nem változik, de az csak a távhőszámla töredéke, a hődíj azonban több mint a tízszeres lesz – figyelmeztetett a Halasi Városgazda Zrt. igazgatója, aki közölte, hogy levélben értesítik az érintett vállalkozásokat a várható drasztikus áremelkedésre, azt kérik tőlük, hogy mérlegeljék a lehetőségeiket.

Molnár Ferenc azt tanácsolja, hogy ne csupán letekerjék a radiátorok kapcsolóját, mert elképzelhető, hogy egy bizonyos hőmérséklet alatt magától beindul, hanem jelezzék a távhőszolgáltató felé Halasi Városgazda Zrt. felé, hogy szüneteltetik, vagy kérik a távhőből való kizárást.

– Ha csak szüneteltetik a távhőszolgáltatást, az alapdíj marad, nagyobb légköbméretű helységeknél azonban érdemesebb szolgáltatás kizárását kérni – javasolja a Városgazda vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában