Fásítás

2022.10.12. 15:35

Hetven facsemetét ültettek a VárosFa Programban Kalocsán

Az immár négy éve zajló projektben a tízezer főnél nagyobb városok pályázhattak belterületi fásításra, és első körben hétezer darab sorfa kerül ki az ország különböző közterületeire – összegzi közleményben Kalocsa Önkormányzata. A város a településenként maximálisan kérhető 70 facsemetére nyújtotta be igényét, majd a kedvező elbírálás után hozzálátott a kiültetésnek: első ütemben tavasszal telepítettek fákat, majd kedden, kihasználva a kedvező őszi körülményeket, újabb példányok kerültek a földbe.

Gábor János

Fotó: Shutterstock.com/illusztráció

Az ültetésbe óvodásokat és iskolásokat is bevonó városvezetés több tucat újabb facsemetét telepített a héten, így részben ismét frissíteni tudta az egyébként elöregedett köztéri faállományt. Mint ismert: Kalocsa központjában nemrég többszáz 19. század végén telepített nyugati ostorfát kellett kivágni, majd más fajtákkal helyettesíteni, mert nem bírták az időközben bekövetkezett városiasodást és klímaváltozást. Voltak további veszteségek az Asztrik téri fasoron, ahol egy viharban kettétört fa borult rá a Dózsa Technikum falára, illetve az egyházi tulajdonú, de az önkormányzat által működtetett Érsekkertben is: a népszerű parkban olyan idős fáktól kellett megszabadulni, amelyek már veszélyeztették a járókelők biztonságát.

A VárosFa Programot a MOL-Új Európa Alapítvány, az Agrárminisztérium, az Országos Erdészeti Egyesület és a Megyei Jogú Városok Szövetsége közreműködésével, valamint az Országos Erdészeti Egyesület szakmai támogatásával valósul meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában