Galériával/Videóval

2022.09.27. 15:30

Úszásban mérték össze erejüket a nyugdíjasok

A Kecskeméti Fürdőben rendezte meg idei utolsó Mozdulj! sportvetélkedőjét a Nyugdíjak Klubok Megyei Jogú Városi Szövetsége kedden délelőtt.

Horváth Péter

Fotós: Horváth Péter

Évente háromszor rendez sportversenyt a Nyugdíjas Szövetség, tavasszal a Messzi István Sportcsarnokban, ősszel pedig az arborétumban és az uszodában. A vetélkedők mind más mozgásnemre épülnek, és közös jellemzőjük, hogy sokkal inkább szólnak a mozgás öröméről, mintsem a versenyzésről és a helyezésekről. Üzenetük pedig, hogy az aktív élet nemcsak a fiataloké, hanem a nyugdíjas korosztály is élhet mozgásban és társasági örömökben gazdag életet. A beszélgetés, ismerkedés és az élmények megosztása ugyanúgy az élményhez tartozik, mint maga a mozgás, éppen ezért nagy népszerűségnek örvend az esemény a város nyugdíjasai körében – mondta el Probojáczné Túri Éva, a sportversenyek főszervezője és motorja.

Az uszodában 50 méteres mellúszásban mérhették össze erejüket a nyugdíjasok. Harminchat nyugdíjas úszó csobbant a fürdő 25 méteres medencéjébe, de a szurkolók talán még többen voltak.

A versenyt megelőzően Kormányosné Makai Eszter, a Nyugdíjas Szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket, és röviden beszélt a versenyúszás történeti előzményeiről. A vetélkedőt Jánosi István önkormányzati képviselő nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy sokkal inkább sportemberi-vízilabda-szakosztályvezetői minőségében van jelen, és üdvözölte a nyugdíjasokat megmozgató eseményt. Hangsúlyozta, hogy minden évben jó látni a nagy számú nyugdíjast, akik lankadatlan kedvvel vesznek részt az eseményen.

Férfi versenyzők 
KorosztályNévHelyezés
60-64 évNem volt induló
65-69 évHornyák Zoltán1.
Gregor György2.
Burján Norbert3.
70-74 évBarta Lajos1.
Kovács Sándor2.
Héjjas Albert3.
75-79 évDr. Fonyódi Lajos1.
Balanyi Károly2.
Szalkai Zoltán3.
80 és feletteVujovich Zoltán1.
Kolosits László2.

 

Női versenyzők
KorosztályNévHelyezés
60-64 évMagyar Istvánné1.
Fehér Péterné2.
65-69 évBerényiné Felleg Gabriella1.
Görög Istvánné2.
Forczek Csabáné3.
Czeglédi Mária3.
70-74 évSzabóné Blázsik Ilona1.
Szelei Istvánné1.
Dunai Zoltánné2.
Kolosits Lászlóné2.
Bihariné B. Anna2.
Jakus Istvánné3.
Illésné Molnár Katalin3.
Juhász Béláné3.
75-79 évMarincsák Ferencné1.
Kubinyi Gyuláné2.
80 és feletteSz. Tóth Gergelyné1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában